Lajkó koncerten voltam

Nemrégiben láttam az egyik online aukciós oldal promóciójában, hogy lehet jegyet venni Lajkó Félix koncertre potom 990 Forintért. Tekintve, hogy mostanság szinte csak a Müpában játszik 7-8-10 ezrekért, ez igazán kihagyhatatlan volt. Fogtam magam, és bevásároltam, egyet magamnak, egyet mátkámnak, kettőt pedig bátyámék részére.

Még bőven időben megtaláltuk a Petőfi Sándor utcában a helyet ahol a koncert készülődött, átvettük a jegyeket – a beígért velkámtrink sehol, de sebaj – aztán még elmentem a mosdóba könnyíteni magamon, mikor egy reszelős hang ütötte meg a fülemet a piszoárnál állva.

– Jó a hajad!
– Kösz, – mondtam röhögve – de így a fiúbudiban kicsit meredek ez a mondat, nem gondolod?

Aztán az egyik wc-ből kilépő lelkes egyednek kinyíltak a szemei, hogy jé, hát ez a Lajkó művészúr – nem gyengén bekúrva –, és nekitámadt, hogy látta ám a Müpában, ahol lila ing volt rajta, és nem bánja-e, ha egy közös fotót készítenének kettejükről. Elvállaltam a mobilfotó készítését, mire úgy döntöttem, hogy akkor már én sem maradhatok ki, az én telefonommal is készüljön egy.

A kép szinte tökéletes; Mobilfotó, zaj, sablonos, sztárral együttvigyorgás, mosdó, háttérben bónusz májvipes vakureflex. (Katt a nagy méretért!)

Kis szidalmakkal körítve még megtudtuk, hogy a csúszás oka a menedzserek stratégiája; "hadd igyon még a nép, rendeljenek csak"

Sebaj, letelepedtünk a színpad kávájára és megvártuk míg belekezdenek. Félixnek hamar elege lett a hangtechnikusi tili-toliból, belerúgott egyet a monitor hangfalba, majd úgy döntött, hogy unplugged lesz teljesen az előadás, aki hallani akarja, az fogja. Úgy is lett, a színpadtól távolabb lévők számára mintha nem is lett volna koncert, nyugodtan csevegtek – amire a dobos néha egy "kusmá!" rikkantással reagált a csendesebb részeknél –, mi meg első sorból élveztük a performanszt.

A műsor vége felé kaptunk egy kis hamut is a hátunkra, mire hamar megnyugtattam barátnőmet, hogy most nem szükséges a vérontás – bár tömegnyomorban tényleg ötletem sincs milyen fokú függőség kell ahhoz, hogy valaki ne bírja ki cigi nélkül –, mert mindkettőnk ruházata ép, nincsenek rajtuk fekete foltok.

Más eszköz híján a mobilommal lőttem egy-két képet, csak az élményt dokumentálandó.

Hétvége

Szombat este ismét Kerekes Band koncerten voltam. Megint rá kellett döbbennem, hogy amit csinálnak, az minden ízében pimaszul zseniális.

Utána Áronékkal beültünk egy hangulatos kis kocsmába...

A hely higiéniai rátájában nem bízva, mindenki szigorúan csak üvegből ivott. A falon hangulatos képek és díszek voltak, kedves felszolgálónéni hozta ki az italokat. Nekem legjobban az uniszezonális díszek tetszettek, melyek ha úgy néztük nagy karácsonyfadísz-csomók voltak, de amennyiben úgy kívántuk, vaskosnak tetsző szőlőszemek látszatával szüreti hangulatot idéztek. De nem bírom megállni, hogy ne említsem meg a wc-ben talált lopásbiztos budipapírt melyet kedvencemnek neveztem ki az egész egységből.

 

Késő estefelé hazaindultam.Lévén, hogy az idő már jócskán este 11 után volt, egyetlen lehetőségként a gyaloglást választottam – nem, mifelénk nem jár éjszakai. Egy darabig még nézegettem a telefonomon lévő kis java-s budapesttérképet, aztán rájöttem, hogy úgysem tudok annyira eltévedni, tehát vakon nekivágtam az útnak. Szép lassan elértem a várat.
Motoszkálásra lettem figyelmes, majd egy kövér sündisznócskát pillantottam meg a bokrok között szaladgálni. Sajnos hol én voltam lassú, hol a fényképezőgépem volt a hibás, de normális képet nem sikerült róla csinálnom.

Továbbindulva egyszer csak rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, a várfal tövében a bokrok között egy hajléktalan arcát véltem felfedezni, feltehetően a vakuvillogásommal ébresztettem fel. Köszönt, visszaköszöntem, folytattam utamat.
Felérve a várba, kis kószálás után rájöttem, hogy történelmi helyen állok. No igen, Budai várban ez igazán nem nagy gógyi, de nem Magyarország hanem saját "történelmem" egyik színhelyére érkeztem. Kis párkapcsolati húza-vona, majdnemszakítás, nagybékülés – rá egy héttel később rendes, igazi szakítás – volt pár éve a romokon.

Sétálgattam még egy darabig, majd hamar át is értem a váron, le alépcsőn, kicsit még kóvályogtam a várfallal páruzamosan – elátkozva azt a mozgásérzékelőt, mely egy előtte elhúzó autó hatására reflektorral próbált leleplezni, miközben én egy sűrű bokor mögött elbújva szabadultam meg épp a pár órája elfogyasztott sörömtől – mire ismét ismerős helyszínre érkeztem. Egy lépcső. Le a várból, hosszan, egészen az Attila útig. Két barátnővel is sétálgattam erre – persze külön-külön –, és azóta bizony nem is jártam itt. Lefele a lépcsőn elsétáltam még az egyik lány ablaka előtt, átvágtam a Vérmezőn – újabb fontos helyszín, újabb visszatérő emlékek (nem, nem első csók, nem bokorba'dugás, semmi ilyesmi) – majd le a Déli gödrébe.

Felfele a lejtőn még egyszer megpihentem, rájöttem, hogy holnap én biciklizni fogok, és még el sem olvastam amit bátyám ajánlott nekem – Hogyan ne ütessük el magunkat autóval? – úgyhogy kihasználva a mobilinternet kényelmét és szabadságát egy kerítés szélére ülve elkezdtem olvasgatni és midőn újra erőt éreztem magamban, megtettem a hazáig vezető út hátramaradt részét is.

Másnap meglepően könnyen keltem fel – csak egyszer snooze-oltam, ellenben ma felkelés nélkül végighallgattam félálomban ahogy 4 percenként megszólal a telefon, majd fél óra múlva feladja –, nem csoda, hisz nagy napra ébredtem. Erika – biciklim – kész van. mehetek érte!
Sajnos az utolsó simítások közben az első váltó egyik feszítőcsavarja ledobta a fejét, úgyhogy egyelőre elöl csak egy sebességes a gép, de ettől függetlenül Erika úgy szelte a Budapesti aszfaltot, hogy könnybe lábadt a szemem – bár inkább izzadság folyt az arcomba, az első alkalom izgalmából és a 40 fokos déli napsütésből adódóan.
Lényegében gond nélkül elértem a Kissvábhegy aljához, ahol megpihentem, blogoltam egy rövidet, majd nekiveselkedtem az emelkedőnek. Az onkológia mellett még csak-csak, de feljebb már annyira ellenem van a gravitáció – nem beszélve arról, hogy hátul a legnagyobb hajtott fogaskerék átmérője alig haladja meg egy alma diaméterét – hogy kénytelen voltam leszállni, és az út hátralévő részén tolni Erikát – mhöhö.

A házba beérve megálltam a lépcsők alján és felnéztem."Nagyon izmos gyerek leszek, ha ebből rendszert csinálok..." – gondoltam magamban, mikor az egyik ajtón kijött a morgós bácsi – fene tudja, hogy a racsni kattogására, jött ki, vagy már a teraszról kifigyelte hogy jövök –, akinek a tél végén már volt alkalma mindenféle hülyeséggel belémkötni a tél végén. Állt szótlanul és nézett. Mosolyogva ráköszöntem, hogy "Jónapot!" mire végre felébredt a révületből és visszaköszönt. Vállamra kaptam Erikát, és elindultam fel a lépcsőkön, a bácsi meg mereven nézett, míg végre feljebb értem egy szinttel és fedésbe kerültem, ekkor ő morgott valamit és visszament az odújába. Egyszer úgyis az ajtód elé szarok, vén trotty!

Azt kell mondjam, hogy Erika gyönyörű! Nézzétek meg magatoknak!

Hazafele jövet, meg még Pistigalambot is lencsevégre kaptam;

Vágyakozás

Tök jó volt Ska Hecc koncerten. Gabi és Hajni elkísértek – mégegyszer köszönet –, skankeltünk sokat – csak én és Hajni, Gabi inkább a sörök felett őrködött – és megkaptam a nyereményeimet; egy pólót, egy kitűzőt – kint van a kalapomon – és Krisztián beígért egy eredeti, dedikált Ska Hecc lemezt is.

Nem tudok aludni. Azabaj. Már rég lámpát oltottam mikor a gyomrom kikergetett az ágyból, különféle zajokkal. Igaza is volt, mikor volt már az a vacsora...
Aztán fogtam magam és leültem blogolni. Mert azt szeretem.

Amúgy nézzétek micsoda csuda mintázatú nyakkendőt találtam. Hogy fogom-e valaha hordani, és ha igen, akkor hol, azt bizony nem tudom. De képtelen voltam otthagyni. Édesek ezek a bálnák.

Juhé!

Megérkezett A Kép!
Le a kis képekkel, kattints a nagyobbért!

Ezer köszönet Martinnak. (csakugyan én voltam a hibás, rosszul adtam meg a címem)

Bővebben itt olvashatsz. 

KisSKAlandorok

Szóval voltam Andorással kisSKAlandon.

Fantasztikus volt, istenemre mondom, fantasztikus!
Meg kell hagyni ugyan, hogy az eső miatt elég kevesen merészkedtek ki első nap. Mikor megérkeztünk az Ártér parkba, a nagy csendtől megszeppenve odamentünk a bárpultoshoz:

– Szia, aaa, izé, szóval a skaland témára jöttünk.
– Ühüm.
– Hát szóval... Merre találjuk?
– Ott áll.

Megtaláltuk a nagy üres placcon a jegykezelőt, megvettük a kétnapos jegyet, és bementünk a csónakházba, ahol a program szerint már fél órája nagyban zenélt a PASO soundsystem.
Mikor bementünk, páran ültek a falaknál, a hangtechnikus végtelen nyugalommal és mefontoltsággal pakolta ki a keverőpultot egy megöregedett kis padra. Leültünk egy fotelbe, és elkezdtük nézegetni az emberket akiket ott találtunk. Csupa-csupa sárga VIP-karszalag, egyedül mi vagyunk nézők. Atyaég!
Kicsit várakoztunk, sétáltunk a környéken, egy picit még el is szenderedtünk a fotelekben, de csakhamar megindult a koncert. Különösebben sokan ugyan ilyenkor sem voltak. A Club Tequila zenekarnak – régi NoDoubt számokadt adtak elő, egy két sajátot is közbeékelve – vagy hárman táncoltak, pedig jól zenéltek nagyon. Andorással folyamatosan meredtünk az egy-két fős táncoló "tömegbe", ugyanis elhatároztuk, hogyha a közönség száma három fölé emelkedik, akkor mi is bemegyünk. Végül kénytelenek voltunk lejjebb ereszteni a határt, hogy mi is táncolhassunk kicsit.

Utána egy pihentető, ücsörgős reggae koncert az Újkút HK által, majd jött számunkra az igazi móka! Fellépett a győri LK.Beat, melynek koncertjén volt már szerencsém megjelennem kitűnő patrónusomnak, Gojszinak köszönhetően, aki határtalan alulszocializáltságomból kiszakítandó, elrángatott egy Trafós murira.
Itt már legalább hatan (6!) ugrabugráltunk, a ska-bulik rendkívül bonyolult alaplépését finom kísérletezgetéssel variálva. Hallhattuk tőlük a Ska-P Cannabis-át is, mely – bár tartalmával nem igazán tudok azonosulni – talán az egyik kedvencem. Megpróbálkoztam egy videóval, de a refrénnél be kellett látnom, hogy nagyon nehéz megállni az ugrabugrálást ilyen zene mellett. Mikor vége volt, az énekesük megköszönte a "kisszámú, ámde igen lelkes közönség" közreműködését, majd egy közös fényképezkedésre beálltunk a színpadon a zenekarral. Egy srác megígérte, hogy elküldi nekem a képet, de sajnos azóta sem jött meg. Talán rosszul adtam meg neki a címem? Ejj! Pedig hogy örülnék annak a képnek!

Bevallom úgy döntöttünk, hogy ha már a régi sztereotípia is azt mondja, a csúcson kell abbahagyni, mi azzal a lelkesedéssel, pezsgéssel, mit belénk delejezett az LK.Beat, hazamegyünk. Andorás barátom egész úton hazafelé hallgathatta lelkes kitöréseimet, mint "Ez baromi jó volt" vagy "K_rvajóvolt! K_rvajó!" és hasonlóak, melyeket még a szakadó eső sem csillapított.

Másnap – tanulva az első napból – később mentünk oda. Sajna ezúttal – majdnem – menetrend szerint mentek a dolgok. A parkba menet szembejött egy zenész aki felajánlotta a VIP karszalagját. Kétnapos belépőnk lévén kénytelenek voltunk visszautasítani, akárcsak a mögöttünk menetelő fiatalok, akiknek – szintén zenészek lévén – már elő volt jegyezve a belépőjük.

A Skambulance – bár sosem hallottam még őket – nagyon tetszett, és délelőtt napos idő lévén már érezhetően többen táncoltak rá. Andorás barátom nem volt túl aktív, úgyhogy kirángattam a bárba és beletöltöttem egy korsó Sopronit – természetesen én is megittam egyet, szigorúan szolidaritásból. Kicsit még ücsörögtünk ott, majd visszamentünk, meghallgatni a Kingston Cruiserst. Fantasztikus zenéjük volt és igen "közönségorientált" módon koncerteztek. Lényegében kitáncoltatták belőlünk a lelket, és néhány bónuszszámra is hajalndóak voltak, mielőtt sietve távoztak volna, ugyanis következett Copycon.

Nos, kicsit csalódtunk benne. Végül is jó bulit csináltak Legoman-nel, csak egy idő után kicsit unalmassá vált – bizonyos szinten idegesítővé –, hogy gondolkodása és humora nem igazán terjed túl a cannabis élvezetén. (most ne nézzetek rám így, akkor is így gondolom)

Hazafelé belefutottunk két hardcore-os, feminista királylányba, akik Miskolcról jöttek idáig, hogy megnézzék Copycont. Szórakoztató útitársaink voltak az éjszakai járaton. Eszter, Luca, üdvözletem!

Feltöltöttem pár képet a day.hu-ra, és néhány videót a freevlogra, ha sok a szabadidőtök – neadjisten hajt a kíváncsiság – tekintsétek meg!

(Tudtátok, hogy a Sound Sistaz Dorothyja a mi giminkbe járt? Számomra csak most derült ki.)