Szeretsz-e?

Hát te szereted-e önmagad?

Mibaj

– No, mi a gond?
– Á semmi, minden a legnagyobb rendben, szabályosan történik.
– Akkor?
– Hát csak már elegem van belőle.
– Áh, értem. Nem vagy elégedett a sorsoddal?
– Lassan már elhiszem, hogy tényleg van olyan.
– Pedig nincs.
– Nincs hát, de akkor is túl szabályos minden.
– Mert mi volt a baj?
– Hittem...
– No! Ozt' ugyan miben?
– Abban, hogy lehetek más, hogy történhetnek a dolgok velem másképp.
– Ehh, csacsiság! Na de mondd, mi történt.
– Csak megint túl sokat hittem magamról, aztán jött egy pofon, ami visszavágott a földre, és rábírt némi gondolkodásra minek a végén ott a konklúzió, miszerint nem lehetek más mint aki vagyok, és mindig is voltam.
– Értelek-értelek, de valami konkrétabb? Iskola, munka, nők?
– Legutóbbi...
– J'hajj, Wilika és a nők! Ez nagyon jó! Fel kell írnom a füzetecskémbe...
– Tedd le azt a ceruzát, mert a szemedbe állítom.
– Ejnye már, hát mi ez a frusztráció?
– Csak nehezen fogadom el, hogy nekem mindig ez jut.
– Hát-hát, pedig ez van, különben is, mit zaklatod te a női társadalmat?
– Szeretnék már valakit...
– Egy barátnőt?
– Nevezd aminek akarod.
– Hülye vagy? Azt szeretni kell! A lányok elvárják, hogy szeresd őket, hogy szerelmet vallj és tanúsíts nekik minden nap, még akkor is... még akkor is, ha az ellenkezőjét mondanák.
– És?
– Kakukk, b_zmeg, ébresztő! Hát te nem tudsz olyat! Anyádék kihagyták belőled a szerelem készségét, mikor gyártottak.
– Akkor mit csináljak?
– Úgy látom van itt neked némi elektrotechnika házid.
– ...

Hilti

– Mire gondolsz?
– Egy Hilti fúróra...
– Hilti fúróra?
– Arra.
– Matekóra közepén?
– Ja.
– De hogy?
– Hát ahogy nekitámasztom a halántékomnak, bekapcsolom a gépet és
amikor előtűnik a fúrószár a fejem másik oldalán, figyelem, ahogy a
végén egy kis darabja az agyamnak csapkod körbe, és a szétrepülő
vércseppek egy vörös vonalat rajzolnak a szemközti táblára.

Dizájn

Kattintok ide, kattintok oda, lökdösöm az egeret, shift, alt, control, billeg a hüvelykujjam a szóközön, majd kialakul egy koncepció egy weblapdizájnra a Photoshopban.

Nézem, és látom, hogy nem az igazi. Ilyenkor egyik felem kilép testemből, megragad egy nagy, súlyos tárgyat, és kegyetlen dühvel elkezd ütni, felszakítja bőröm, összetöri csontom, párszor felrángat államnál fogva, és teljes erőből pofán vág, közben trágárul ordibál velem, mikor én már a sarokban kuporgok;

– Van pofád ilyen amatőr szart egyáltalán kigondolni is? Meddig játszol még ilyet? Nézzél már rá! Ennyi az összes ami kitelik tőled? Hát hol az a nagy tudás, az a hallatlan ízlés és finomság amit mindenki vár tőled?

Aztán visszamászom az asztalhoz, kicsit még fájlalom sebeimet, majd megpróbálom folytatni a munkát.

Milyet

– Egy belevaló lány kéne, amolyan fruska, akiben van élet, huncutság, fűszeres érdekesség, gyönyörködtető intelligencia! Mélyen eldugva benne egy szajhával.
– Ahhoz te kevés vagy. Neked egy olyan kis csendes szépség való. Kedves aranyos, nem zavar sok vizet.
– Az nekem lenne kevés.
– Konklúzió?
– *sóhaj*

Pistigalamb

– Nem tűnsz túl boldognak.
– Hát...
– Hiszen láttad végre élőben zenélni a TESK-et.
– Jah...
– Akkor? Talán a színpad előtt daráló szkinhedek vették el a kedved?
– Náh, hátrébb ugye már teljesen biztonságos volt, sőt, egy idő után elunták a pogót. Nem az volt a baj.
– Akkor pláne nem értelek. Hiszen még "Willy Galamb" is voltál ma este.
– Galamb? Hát ez az! Legfeljebb veréb. Vagy ökörszem... se.
– De'iszen táncoltál egy lánnyal!
– Micsináltam? Láttad a többiek hogy tolták? Pont az én erőtlen próbálkozásomat neveznéd te táncnak? Jó, hál'istennek a kislánynak sem voltak nagy igényei – ez az én szerencsém – de szerintem ő is hamar megunta a fejem.
– Kislány? Hány éves is volt?
– Mittomén, nem kértem el a személyijét. Meg nem is akartam tőle semmit. Különben is, meg tudod te mondani a mai lányok életkorát?
– Hm. Mindenesetre akkor már ilyet is tudsz.
– Tud a halál. Ha nagy nehezen odapofátlankodom, akkor jön a második buktató, hogy nem tudok vele mit kezdeni...
– Hát, táncolni?
– Siket vagy? Mondom, hogy nem megy. Úgy összerugdosnám szerencsétlent, hogy a színpad előtti pogót jobban megúszná.
– Ugyanmár, jártál táncsuliba.
– És? Ott is szar voltam.
– Elég sűrűn dicsért a tanár, azt azért ne feledd!
– Meg azt se, hogy nagyjarészt magamtól baromira nem tudtam mit kezdeni, mindig rá támaszkodtam, és igen valószínű, hogy csak bíztatás volt.
– Lesz még jobb.
– Ehh, lófaszt. Be kell látnom, hogy ez nem az én sportom, baromira nem megy nekem, nem is igazán szabad erőltetnem, mert csak rosszat szül majd, erőltetett, kényszeredett az egész részemről.
– Akkor ennyi?
– Jajhaggyámá, honnan tudjam? Ennyi.

Sok a ZH, kevés a tudás

Hjahjj, miért nem volt elég anyáméknak bátyám és nővérem... nem vesződnék itt most a sok marhasággal.

Vagy legalább ne kéne aludnom. Tényleg, minek kell aludnunk? Olyan időpazarlás...

– Mint a blogírás?
– Nem-nem, a blogírás hasznos, még az ilyen pillanatokban is, amikor egyáltalán nem azzal kéne foglalkoznom.
– Mégis mi hasznod lesz belőle holnap?
– Hát... kicsit összerendezi a gondolataimat. Különben is, most elegem van a Karnocikliből, és a homogén elektromos térből – mégis mi vagyok én, fizikus? –, a mechanizmusokból, és a tengely mentén ható nyomatékokból, az Inerciából – mégis mi vagyok én, gépész? –, az SNA rendszerekből, a bruttó hazai össztermékből, az önkéntes munkanélküliekből – mégis mi vagyok én, közgazdász? –, az etikettből, a dresscode-ból és az alapvető udvariassági szabályokból – faluróljöttemb_zmeg – kell ez a tíz perc amíg a magam bajával vagyok elfoglalva...
– Miért, mivel szeretnél inkább foglalkozni?
– Sortörésekkel, php-kezelte SQL adatbázisokkal, eltüntetendő fattyúsorokkal, klasszicista antikvákkal, vektorgrafikus objektumokkal, mittudomén...
– Bírd ki még egy kicsit...
– Még egy kicsit?! Mégis meddig?
– Hát... egy-két évig...
– Nanee, addig meghülyülök.
– Az bizony a te bajod...