1 Mega

Elértem az egymilliós nézettséget!

Így készül a póló

Itt a videó ami a prezentációnkban volt: (gondoltam feltöltöm és rávágok egy kommentárt, meg egy kis zenét)

polonium.hu

Digi

Ehh, igazán lehetne automata mentés funkciója a freeblognak. 2 órányi írásom szállt el. Sebaj, legalább újrafogalmazom.

Szóval mi most Mechanikát is tanulunk. A tanárok "a kis kék zsebkönyvet" ajánlják, amit már – a jegyzetellátó szerint – nem lehet kapni. Én még élelmes voltam és a könyvtárból lenyúltam egyet, és úgy döntöttem, hogy az évfolyam épülésére bedigitalizálom.

Igenám, de a könyv 200 oldal. A scannerrel órákig tartana, és ott vannak még olyan tényezők is, mint például a gerincárnyék, illetve nyomat gerinc környéki homályosodása, a szétcsúszkáló oldalak – nehéz elérni, hogy mindkét oldal végig párhuzamos legyen – és még megannyi nyűg. Elgondolkodtam, hogy bizony lehetne fényképezőgéppel is, mások is szoktak kamerával digitalizálni. De hogy csináljam? Nekem nincs hozzá spéci állványom, az ujjammal nem foghatom le az oldalakat.

Kis gondolkodás és a házban folytatott bóklászás – közel 300 négyzetméter bejárható tér, nem akarja valaki megvenni? – után megtaláltam a megoldást egy régi, üres terrárium formájában – igaz, nem volt teljesen üres, magnóliafalevelek, száraz ágak, levágott hajam labdákba nemezelve, régi érmék, rozsdás kulcsok, csigaházak, kagylók, kavicsok, tojáshéjak és rengeteg egyéb, számomra kedves dolog volt benne.

A "berendezés"

Az asztal szélére raktam a terráriumot, melynek a lecsúszását megakadályozandó egy lécet rögzítettem elé, két szorítóval. A világítást a nappaliból elcsórt olvasólámpával oldottam meg, fényét egy pauszpapírral szelídítettem – Anyu ebből a papírból csinálja a szabásmintákat. Egy szigszalagcsíkkal megjelöltem, hogy meddig mászhatnak ki az oldalai a könyvnek mikor odaszorítom az üveghez.

Egyszerű dolgom volt. A kamera manuális fókuszra volt állítva, így miután egyszer behangoltam, nem kellett többet exponálás előtt várnom, illetve mindig "ugyanoda lőtt" a gép.
És hogy miért jó a terrárium? Így ugye mindig ugyanabban a síkban voltak a könyvlapok, és mivel mindig csak egy oldalt fényképeztem, nem kellett széttörni a könyv gerincét – vagy a scanner üvegét benyomni –, egyszerűen ráillesztettem a gerincet az üveg peremére, hozzásimítottam a testét a falhoz és elsütöttem a gépet. Talán húsz perc sem volt mire mind a kétszáz (!) oldalt belőttem.

A feldolgozás

Lévén, hogy csak egy irányból világítottam meg – másképp nem fértem volna oda a könyvhöz, és egyébként is csak egy lámpát találtam itthon erre a célra alkalmasnak – korrekció után a lapok egyik fele mindig sötét lett, ezért csináltam egy olyan actiont Photoshopban amelyben az adjustment layerek kaptak egy grádienses maszkot, csökkentve hatásukat a kép megfelelő felén. Miután kész volt az action, csak kiadtam a Photoshopnak, hogy batchelje vele végig az összes képet, majd mikor kész volt, Acrobattal összekombináltattam a képeket.

Meglepően jó eredményt kaptam.

Végül egy kis videó róla:

Illetlenség

...mitöbb, pofátlanság egy számot egymás után többször is meghallgatni, hát még ha egész nap az loopol a fejünkben. De egyszerűen nem bírom megállni.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Men At Work – Down Under

Valahogy így

Azoknak akik esetleg nem értenék (bocsi, de nem tudok feliratozni):

– Öhm, szia.
– Szervusz Brian.
– Azt... azt hiszem beszélnünk kéne.
– Rendben.
– Lois, volt már veled olyan, hogy a szíved kérdezett volna valamit, de az eszed tartott a választól?
– Uhh, ajjaj. Néha, jobb nem feltenni azokat a kérdéseket. Néha jobb ha megbecsüljük azt ami van, mondjuk egy nagyon különleges barátságot, mint például a mi barátságunk, amit olyasvalaki mint én a világért sem cserélne el semmi másra.
– Egy olyasvalaki mint én, szintén nem cserélné el semmiért.
– Örülök neki.
...
– Oké, csak hogy tisztázzuk; arról beszéltünk, hogy én belédszerettem, te pedig kikosaraztál, ugye?
– Igen.
– Rendben, csak hogy biztos legyek.
...
– ...és ha mondjuk mindketten részegek lennénk, és utána úgysem emlékeznénk rá?
– Hát, ahhoz nekem nagyon csúnyán be kéne... DEHOGY!

(a Family Guy (by Seth McFarlane) c. sorozat 204-es epizódjából)

Vágyakozás

Tök jó volt Ska Hecc koncerten. Gabi és Hajni elkísértek – mégegyszer köszönet –, skankeltünk sokat – csak én és Hajni, Gabi inkább a sörök felett őrködött – és megkaptam a nyereményeimet; egy pólót, egy kitűzőt – kint van a kalapomon – és Krisztián beígért egy eredeti, dedikált Ska Hecc lemezt is.

Nem tudok aludni. Azabaj. Már rég lámpát oltottam mikor a gyomrom kikergetett az ágyból, különféle zajokkal. Igaza is volt, mikor volt már az a vacsora...
Aztán fogtam magam és leültem blogolni. Mert azt szeretem.

Amúgy nézzétek micsoda csuda mintázatú nyakkendőt találtam. Hogy fogom-e valaha hordani, és ha igen, akkor hol, azt bizony nem tudom. De képtelen voltam otthagyni. Édesek ezek a bálnák.

Semmi kedvem

Ich hab' keine Lust...

...csak valahogy ki kéne belőle jönni.

"Soha" - Az eredmény

Szóval mutassam meg az eredményt.

Ugye van egy régi vicc:

Székely fiú reggel benéz a fészerbe, látja, hogy apja egy nagy darab fát forgácsol.
Délben ebédnél nem jön az öreg, hát megnézik a fészerben. Hát bizony az öreg még mindig farigcsál, most már egy kisebbformácska botocskát.
Vacsoránál sem mutatkozik az apjuk, megint megkeresi a fiú. Látja, hogy valami kis szálkát kapirgál az öreg.
– Hát ugyan mi lészen abból idesapám, tán fogvájó?
– Az fiam, az, ha ezt végre nem b_szom mán el!

Nos, ennek tudatában nézzétek ezt a videót.