Kenyér

Az előszeletelt tartóskenyér borzasztó találmány, ám a préselt melegszendvics-sütéshez geometriáját tekintve a legmegfelelőbb .

Az embernek néha fel kell adnia elveit. Szörnyűség! 

Árkádos m és n betűk

Állásbőrze volt a BMF-en. Nem, dehogyis találtam állást, ki a f_sznak kellenék mégis?

Párszor leszólítottak a nokiások, hogy nem akarunk-e szoftvert fejleszteni. Mondtam, hogy nekem egyelőre a html a legdurvább amit fel tudok mutatni, úgyhogy nem esélyes. De ami érdekes hogy volt grafológiai képíráselemzés. Kaptam egy nyilatkozatot, és egy papírt, egyiken aláírtam, hogy vállalom, hogy elemezzék az írásképemet – hát nem azért mentem oda? –, másikra meg kellett egy levelet írnom, csak úgy bárkinek, bármiről.

Érdekes volt. Amiket a néni kibogarászott belőle, az szinte mind megállta a helyét. Persze voltak amiken meglepődtem;

Valahogy sikerült egyenletes sortávolsággal írnom. Ritka dolog. Azt mondta, hogy rendezettségre utal. Hát...

Az "m" és "n" betűimet nézve mondta, hogy terhelhető vagyok. Én? Ugyan dehogy. Csak tanulnom kéne valamennyit, és egy kis egyéb dolgom is van mellette, de arra is képtelen vagyok. Nem is tartom valószínűnek, hogy ne bukjak idén semmiből, vagy ha valahogy át is siklok mindegyiken véletlenül, hát ilyen ösztöndíjam mint most van, biztos nem lesz.

Viszont mondta, hogy a nyomtatott betűim arra utalnak, hogy nehezen találok kapcsolatot az emberekkel. Igen. Igaz. Először arra tippelt, hogy mérnöki gondolkodást jelentenek. Mondom az ki van zárva, erősen szenvedek a statikától, és a gépszerkezetektől, a kéttámaszú tartóktól, és a tengelyen fellépő csavarónyomatékoktól, a konvergens függvényektől... szóval maradt az első verzió, a zárkózottság.

Azt mondta, hogy nem vagyok önmagam, hogy visszafogom magam, hogy sokkal többet lát bennem, sokkal több képességet, lehetőséget.

Bennem? Hm. Jó lenne.

Látott traumákat is.

Látott semmit se érő fellángolásokat. Látta, hogy a lelkesedésem hirtelen fel-felcsapó, majd hirtelen elszunnyadó. Ezért is van, hogy semmihez sem értek úgy igazán. Ugye mindenkinek van valami kedvenc témája, valami amiről teljes magabiztossággal tud órákat regélni, valami amiről – szinte – mindent tud. Nekem nincs. Nincs semmi amiről bármit lehetne tőlem kérdezni. Semmi. Érdekelt egy kicsit ez, egy kicsit az, egy-egy hétig, hónapig, aztán szépen elfelejtettem mindet.

Amúgy meg, komolyan mondom, néha dühít, ha dicsérnek. Ha csinálok valamit ami egy rakás szar, aztán deügyesvagywilika. Nembazmeg, ez egy rakás szar. De azért kösz. Amikor többnek tartanak mint ami vagyok.

Most is egy fórumon, ahol régen törzsvendég voltam, de az utóbbi időben elhanyagoltam, poénból dobtam egy kommentet, hogy azért voltam távol ilyen sokáig, mert hogy én végre megtaláltam a szerlemet. Hűhab+!

Tépem a fejem, ahogy olvasom a sok jókívánságot, gratulációt, hogy szeressük egymást minél tovább, és a többi.

Szerelem! Ugyanmár, van olyan? Csak valami kitalált, agyonfanatizált baromság. A suttogás, az eltorzított gügyögések, az apró ajándékok, a biztonság érzése, a jövő ábrándos tervezgetése. A sok kis álságos játékkal, a féltékennyé-tétellel, a színjátékokkal, a szándékos konfliktusokkal, megsértődésekkel, meg az "egészséges veszekedésekkel". Aztán a szakítással, a rengeteg felesleges sírással, meg a feloldhatatlan kötődéssel, a mániákus hiánnyal, a "nem tudok nélküled élni" és a "még mindig szeretem őt" szentimentális fixációkkal.

Minél többet hallok/olvasok/látok (a személyes tapasztalás már nagyon rég volt) a szerelemmel kapcsolatban, annál inkább elundorodom az egésztől.

Pedig valahol talán még én is keresem... bár tudom, hogy felesleges.

Nemigen

Úgy utálom ezt a műbuzi "sznobulást".

Részben a politikában, de bármi más elvi dologban is.

A legtöbb ember inkább kivonja magát a felelősség alól, elhatárolódik mindentől, és szabad elmeként él, méltóságteljesen, és hallatlanul bölcsen.

Ezzel talán nem is lenne baj – bár szerintem fontos, hogy az embert picit érdekelje azért, hogy mi történik körülötte –, csak általában ők is beleszámítanak a nagy masszába, amit csoportnak, közösségnek, társadalomnak nevezünk, és akarva akaratlanul... a társadalom bizony számít rájuk is, vagy ha nem, de függ tőlük erősen – és nem, itt most nem csak népszavazásról beszélek.

Mitől olyan bölcs, mitől olyan vagány az, ha magasból teszünk arra, hogy mit csinálnak a társainkkal, körülöttünk, Velünk?

– Nah, ez a köcsög még az újságból is néz...
– Melyik?
– Hát az az Orbán!
– Csak szólok, hogy az a köcsög épp népszavazást írattatott ki, hogy esetleg ne kelljen majd tandíjat fizetned jövőre...
– Hé, neszójjábe!

– De amúgy teljesen jó lesz ez a fizetős felsőoktatás – mondta, azzal nagyot húzott a pezsgőből – így legalább kimaradnak a parasztok belőle!
A másik fiú, akinek még mindig picit olajszagú volt az inge gallérja – egész nap a mekiben dolgozott – odahajolt barátjához aki öklét tördelve méregette a pezsgővel körbejáró srácot és suttogni kezdett:
– Szerinted a saját beleivel kéne megfojtani, vagy inkább a pezsgősüveget toljuk fel a seggébe?

Meg most komolyan, miért fog megtanulni magyarázni az egyik előadó, ha én fizetni fogok az államnak/iskolának a tanításomért, vagy miért hagyja abba az ivást a másik, ugyanettől?

Namindegy, én megyek vasárnap. 

"köcsögöcske"

Az iwiwen már kezdem megszokni a spam-eket, a különféle aloe-csodákat, és egyéb ügynökségek hirdetéseit.
De a mostani az számomra teljesen újdonság volt:

"Kedves Vilmos!

Pénzügyi területre keresek egy pénzéhes, és gyakorlati tapasztalatokra vágyó hallgatót (vagy pályakezdőt), akinek átadhatom azt az értékesítési tudást, melyet az elmúlt 15 évben összegyűjtöttem!

Üdvözlettel:
Sz(itt cenzúrázom) István"

Nem szokásom foglalkozni az ilyen levelekkel, de egyrészt meglepve tapasztaltam, hogy valódi – vagy legalábbis annak tűnő – regtől jött a levél, illetve egyébként is olyan passzban voltam, hogy válaszoltam neki pillanatnyi kedvemet tükröző stílusban:

Kedves István!
Elfoglalt diák vagyok, dugd fel magadnak a 15 éves tapasztalatodat és hagyj békén.

Üdvözlettel:
Cseh Vilmos

Nem vártam rá választ – a spammerek nem szoktak visszaírni, igaz-e? –, de pár perc múlva kaptam egy újabb levelet:

Nem elfoglalt, hanem köcsög diák vagy, aki a dolgozó emberekkel tartatod el magad, utánna meg vesztes leszel egész életedben.
Feldughatod magadnak majd a szaros diplomádat!

Kérdem én:
Az adatlapot böngészve felmerült bennem pár kérdés: egy ZRT vezetője, 40 éves "úriember", képes egyáltalán ilyen stílusban kommunikálni a potenciális balekokkal? Létezik, hogy egy akármilyen nagy ZRT vezetője – persze csak ha hinni lehet az adatlapjának – saját iwiw-es regjét felhasználva, spammel? Mindezt teljesen manuálisan?

Az "úr" adatlapja itt megtekinthető (persze csak ha regisztrálva vagy az iwiw-en)

Meglepően  interaktív, még váltottam vele pár levelet – a kérdés jogos, ugyan miért foglalkozom vele? –, de színvonalban sajnos egyik levele sem nyújtott többet. Legutolsó levelében mindössze ennyi volt:

"köcsögöcske"

Link

Vágyakozás

Tök jó volt Ska Hecc koncerten. Gabi és Hajni elkísértek – mégegyszer köszönet –, skankeltünk sokat – csak én és Hajni, Gabi inkább a sörök felett őrködött – és megkaptam a nyereményeimet; egy pólót, egy kitűzőt – kint van a kalapomon – és Krisztián beígért egy eredeti, dedikált Ska Hecc lemezt is.

Nem tudok aludni. Azabaj. Már rég lámpát oltottam mikor a gyomrom kikergetett az ágyból, különféle zajokkal. Igaza is volt, mikor volt már az a vacsora...
Aztán fogtam magam és leültem blogolni. Mert azt szeretem.

Amúgy nézzétek micsoda csuda mintázatú nyakkendőt találtam. Hogy fogom-e valaha hordani, és ha igen, akkor hol, azt bizony nem tudom. De képtelen voltam otthagyni. Édesek ezek a bálnák.

Etanol

Az etanol (etil-alkohol, borszesz, metil-karbinol, alkohol, szesz, alcohol vini, spiritus vini, alcohol aethylicus C₂H₅OH) színtelen, jellegzetes szagú és ízű, éghető folyadék. Az etanol kémiailag az alkoholok közé tartozik, azonban alkohol névvel a köznapi életben leggyakrabban az etanolt illetjük.

Az etanol a természetben tisztán sosem fordul elő, mindig híg vizes oldatában található. Így fordul elő a szeszes italokban is, melyek az etanol legismertebb felhasználási területe is egyben.

[Wikipédia]

Meg kell hagyni, hogy meglehetősen fura a kapcsolatom az alkohollal.

Régebben nem értettem, hogy miért isszák meg az emberek azt ami a pusztulásból lesz, különféle növények (gyümölcsök) halálából, rothadásából.
Gimi alatt rendszeresen eljártam a haverok által szervezett házibulikra, de sosem tántorogtam öntudatlanul a sötétben, nem hánytam össze senkit, semmit, nem ébredtem összefirkált fejjel a szekrény tetején és a bulik minden pillanatára élénken emlékeztem – például arra is amikor a részegen szerencsétlenkedő haverokon röhögtem, igaz, belül valami egészen más, meglehetősen borús érzés dolgozott, de mindegy is.

Pedig kínáltak engem. Mit kínáltak, kényszerítettek! Legtöbb barátom nem volt hajlandó elfogadni, hogy Wilika – akkor még vilike – bizony nem iszik. De nem csak a barátok, még otthon az ünnepre megterített asztalnál is néha feszült volt a légkör.

Aztán volt az a neves SKA HECC-koncert, melyre Gábor barátom elrángatott. Nos, izgultam, ugyanis ez az egész koncertesdi számomra egy teljesen szokatlan környezet volt, úgyhogy elfogadtam a belépőhöz adott egy pohár Kozelt, remélve, hogy kicsitkét ellazít.

Nah, azóta egészen megszerettem a sört. Igaz, csak pohárból, dobozból valahogy sosem esik jól... és természetesen sosem egyedül.

Ma már úgy vagyok vele, hogy ha néhány barátommal néha napján letelepszem valahol szocializálódni, akkor bizony jó hozzá egy-egy korsó sör – habár, sokszor úgy érzem, hogy anélkül is meglennék.
De amikor valaki direkt itatni akar, meg jön a tipikus szövegekkel mint "Jaj, ne legyél már papírmasé." meg "Milyen férfi vagy te? Fenékig, ne szarozz már!", akkor abszolút nem vagyok vevő a piálásra.
Húsvéti locsolásnál sem ittam. Utálom, mikor valami direkt arra megy ki, hogy az ember lerészegedjen.

Az etil-alkohol a központi idegrendszerre hat, kis mennyiségben az érzékek tompulását, a reakcióidő megnövekedését, kellemes bódultságot okoz

[Wikipédia] 

Kellemes bódultság? Miről beszél ez? Amikor barátaim nyár végén megtudták, hogy már nem vagyok teljesen antialkesz, akkor hirtelen belém is töltöttek vagy 3 pohár jägert nagy lelkesen. Utána rendetlenkedett a fókuszom, és enyhén szédültem, de összességében borzalmasan éreztem magam. Magamnál voltam. De még mennyire, hogy magamnál voltam. Haveromnak elmagyaráztam, hogyan kell a rekeszt beállítani a fényképezőgépemen, másik barátom laptopján a netet böngésztem, jelszavaimmal belépkedtem ide-oda, a gépemmel filmeztem, amint két osztálytársunk táncol körbe a szobában, de nagyon rosszul éreztem magam. Álmos is voltam, de aludni még órákig nem tudtam, és baromira rossz kedvem lett. Régen álmodtam olyat, hogy nem tudtam irányítani a mozdulataimat, magatehetetlen voltam, erőtlen. Gyűlöltem azokat az álmokat. Gyűlölöm, ha nem vagyok ura a testemnek, gyűlölöm, amikor harmadszorra sem sikerül egy vonalat úgy húznom, ahogy eredetileg elterveztem – ilyenkor rendszerint nagyon dühös leszek a kezeimre, de tudom, egy nap úgyis egy ceruzával a kezemben fogok berohanni a sebészetre, aztán magyarázkodhatok a dokinak, hogy miként történt.
Ha valakinek ez a jóleső bódultság... 

...és akkor is végtelenül primitívnek, igénytelennek tartom, ha valaki azért iszik, hogy berúgjon.

"Jó az álmodozás..."

...vagy mégsem?

Szabad egyáltalán? Mert persze, jól esik néha valakivel, valamiről, valahol álmodozni, de én szinte úgy érzem már, hogy káros – nem beszélve arról, hogy ostoba dolog is.

Rengeteget álmodozom mostanság. Sikeres vizsgákról, sejtelmesen mosolygó lányokról, mindentudó telefonokról, szerény, ám kényelmes melóról, de sokszor még a realitás talajától messze elrugaszkodva – ha az első kettő vágyam nem volt még tőle elég távol – is révedek a semmibe hosszú percekig. Ellenállhatatlan férfi vagyok, és életmentő hős, a fákon ülő varjak megszólítanak hazafelé, a busz ablakán kitekintve pedig, sápadt női alakokat látok a földek felett a ködben úszni, kik táncra hívnak...

Néha úgy érzem, hogy minden perc álmodozással évekkel távolodik tőlem a valóság, a cél...