Nemigen

Úgy utálom ezt a műbuzi "sznobulást".

Részben a politikában, de bármi más elvi dologban is.

A legtöbb ember inkább kivonja magát a felelősség alól, elhatárolódik mindentől, és szabad elmeként él, méltóságteljesen, és hallatlanul bölcsen.

Ezzel talán nem is lenne baj – bár szerintem fontos, hogy az embert picit érdekelje azért, hogy mi történik körülötte –, csak általában ők is beleszámítanak a nagy masszába, amit csoportnak, közösségnek, társadalomnak nevezünk, és akarva akaratlanul... a társadalom bizony számít rájuk is, vagy ha nem, de függ tőlük erősen – és nem, itt most nem csak népszavazásról beszélek.

Mitől olyan bölcs, mitől olyan vagány az, ha magasból teszünk arra, hogy mit csinálnak a társainkkal, körülöttünk, Velünk?

– Nah, ez a köcsög még az újságból is néz...
– Melyik?
– Hát az az Orbán!
– Csak szólok, hogy az a köcsög épp népszavazást írattatott ki, hogy esetleg ne kelljen majd tandíjat fizetned jövőre...
– Hé, neszójjábe!

– De amúgy teljesen jó lesz ez a fizetős felsőoktatás – mondta, azzal nagyot húzott a pezsgőből – így legalább kimaradnak a parasztok belőle!
A másik fiú, akinek még mindig picit olajszagú volt az inge gallérja – egész nap a mekiben dolgozott – odahajolt barátjához aki öklét tördelve méregette a pezsgővel körbejáró srácot és suttogni kezdett:
– Szerinted a saját beleivel kéne megfojtani, vagy inkább a pezsgősüveget toljuk fel a seggébe?

Meg most komolyan, miért fog megtanulni magyarázni az egyik előadó, ha én fizetni fogok az államnak/iskolának a tanításomért, vagy miért hagyja abba az ivást a másik, ugyanettől?

Namindegy, én megyek vasárnap. 

"köcsögöcske"

Az iwiwen már kezdem megszokni a spam-eket, a különféle aloe-csodákat, és egyéb ügynökségek hirdetéseit.
De a mostani az számomra teljesen újdonság volt:

"Kedves Vilmos!

Pénzügyi területre keresek egy pénzéhes, és gyakorlati tapasztalatokra vágyó hallgatót (vagy pályakezdőt), akinek átadhatom azt az értékesítési tudást, melyet az elmúlt 15 évben összegyűjtöttem!

Üdvözlettel:
Sz(itt cenzúrázom) István"

Nem szokásom foglalkozni az ilyen levelekkel, de egyrészt meglepve tapasztaltam, hogy valódi – vagy legalábbis annak tűnő – regtől jött a levél, illetve egyébként is olyan passzban voltam, hogy válaszoltam neki pillanatnyi kedvemet tükröző stílusban:

Kedves István!
Elfoglalt diák vagyok, dugd fel magadnak a 15 éves tapasztalatodat és hagyj békén.

Üdvözlettel:
Cseh Vilmos

Nem vártam rá választ – a spammerek nem szoktak visszaírni, igaz-e? –, de pár perc múlva kaptam egy újabb levelet:

Nem elfoglalt, hanem köcsög diák vagy, aki a dolgozó emberekkel tartatod el magad, utánna meg vesztes leszel egész életedben.
Feldughatod magadnak majd a szaros diplomádat!

Kérdem én:
Az adatlapot böngészve felmerült bennem pár kérdés: egy ZRT vezetője, 40 éves "úriember", képes egyáltalán ilyen stílusban kommunikálni a potenciális balekokkal? Létezik, hogy egy akármilyen nagy ZRT vezetője – persze csak ha hinni lehet az adatlapjának – saját iwiw-es regjét felhasználva, spammel? Mindezt teljesen manuálisan?

Az "úr" adatlapja itt megtekinthető (persze csak ha regisztrálva vagy az iwiw-en)

Meglepően  interaktív, még váltottam vele pár levelet – a kérdés jogos, ugyan miért foglalkozom vele? –, de színvonalban sajnos egyik levele sem nyújtott többet. Legutolsó levelében mindössze ennyi volt:

"köcsögöcske"

Link

Vágyakozás

Tök jó volt Ska Hecc koncerten. Gabi és Hajni elkísértek – mégegyszer köszönet –, skankeltünk sokat – csak én és Hajni, Gabi inkább a sörök felett őrködött – és megkaptam a nyereményeimet; egy pólót, egy kitűzőt – kint van a kalapomon – és Krisztián beígért egy eredeti, dedikált Ska Hecc lemezt is.

Nem tudok aludni. Azabaj. Már rég lámpát oltottam mikor a gyomrom kikergetett az ágyból, különféle zajokkal. Igaza is volt, mikor volt már az a vacsora...
Aztán fogtam magam és leültem blogolni. Mert azt szeretem.

Amúgy nézzétek micsoda csuda mintázatú nyakkendőt találtam. Hogy fogom-e valaha hordani, és ha igen, akkor hol, azt bizony nem tudom. De képtelen voltam otthagyni. Édesek ezek a bálnák.

Etanol

Az etanol (etil-alkohol, borszesz, metil-karbinol, alkohol, szesz, alcohol vini, spiritus vini, alcohol aethylicus C₂H₅OH) színtelen, jellegzetes szagú és ízű, éghető folyadék. Az etanol kémiailag az alkoholok közé tartozik, azonban alkohol névvel a köznapi életben leggyakrabban az etanolt illetjük.

Az etanol a természetben tisztán sosem fordul elő, mindig híg vizes oldatában található. Így fordul elő a szeszes italokban is, melyek az etanol legismertebb felhasználási területe is egyben.

[Wikipédia]

Meg kell hagyni, hogy meglehetősen fura a kapcsolatom az alkohollal.

Régebben nem értettem, hogy miért isszák meg az emberek azt ami a pusztulásból lesz, különféle növények (gyümölcsök) halálából, rothadásából.
Gimi alatt rendszeresen eljártam a haverok által szervezett házibulikra, de sosem tántorogtam öntudatlanul a sötétben, nem hánytam össze senkit, semmit, nem ébredtem összefirkált fejjel a szekrény tetején és a bulik minden pillanatára élénken emlékeztem – például arra is amikor a részegen szerencsétlenkedő haverokon röhögtem, igaz, belül valami egészen más, meglehetősen borús érzés dolgozott, de mindegy is.

Pedig kínáltak engem. Mit kínáltak, kényszerítettek! Legtöbb barátom nem volt hajlandó elfogadni, hogy Wilika – akkor még vilike – bizony nem iszik. De nem csak a barátok, még otthon az ünnepre megterített asztalnál is néha feszült volt a légkör.

Aztán volt az a neves SKA HECC-koncert, melyre Gábor barátom elrángatott. Nos, izgultam, ugyanis ez az egész koncertesdi számomra egy teljesen szokatlan környezet volt, úgyhogy elfogadtam a belépőhöz adott egy pohár Kozelt, remélve, hogy kicsitkét ellazít.

Nah, azóta egészen megszerettem a sört. Igaz, csak pohárból, dobozból valahogy sosem esik jól... és természetesen sosem egyedül.

Ma már úgy vagyok vele, hogy ha néhány barátommal néha napján letelepszem valahol szocializálódni, akkor bizony jó hozzá egy-egy korsó sör – habár, sokszor úgy érzem, hogy anélkül is meglennék.
De amikor valaki direkt itatni akar, meg jön a tipikus szövegekkel mint "Jaj, ne legyél már papírmasé." meg "Milyen férfi vagy te? Fenékig, ne szarozz már!", akkor abszolút nem vagyok vevő a piálásra.
Húsvéti locsolásnál sem ittam. Utálom, mikor valami direkt arra megy ki, hogy az ember lerészegedjen.

Az etil-alkohol a központi idegrendszerre hat, kis mennyiségben az érzékek tompulását, a reakcióidő megnövekedését, kellemes bódultságot okoz

[Wikipédia] 

Kellemes bódultság? Miről beszél ez? Amikor barátaim nyár végén megtudták, hogy már nem vagyok teljesen antialkesz, akkor hirtelen belém is töltöttek vagy 3 pohár jägert nagy lelkesen. Utána rendetlenkedett a fókuszom, és enyhén szédültem, de összességében borzalmasan éreztem magam. Magamnál voltam. De még mennyire, hogy magamnál voltam. Haveromnak elmagyaráztam, hogyan kell a rekeszt beállítani a fényképezőgépemen, másik barátom laptopján a netet böngésztem, jelszavaimmal belépkedtem ide-oda, a gépemmel filmeztem, amint két osztálytársunk táncol körbe a szobában, de nagyon rosszul éreztem magam. Álmos is voltam, de aludni még órákig nem tudtam, és baromira rossz kedvem lett. Régen álmodtam olyat, hogy nem tudtam irányítani a mozdulataimat, magatehetetlen voltam, erőtlen. Gyűlöltem azokat az álmokat. Gyűlölöm, ha nem vagyok ura a testemnek, gyűlölöm, amikor harmadszorra sem sikerül egy vonalat úgy húznom, ahogy eredetileg elterveztem – ilyenkor rendszerint nagyon dühös leszek a kezeimre, de tudom, egy nap úgyis egy ceruzával a kezemben fogok berohanni a sebészetre, aztán magyarázkodhatok a dokinak, hogy miként történt.
Ha valakinek ez a jóleső bódultság... 

...és akkor is végtelenül primitívnek, igénytelennek tartom, ha valaki azért iszik, hogy berúgjon.

"Jó az álmodozás..."

...vagy mégsem?

Szabad egyáltalán? Mert persze, jól esik néha valakivel, valamiről, valahol álmodozni, de én szinte úgy érzem már, hogy káros – nem beszélve arról, hogy ostoba dolog is.

Rengeteget álmodozom mostanság. Sikeres vizsgákról, sejtelmesen mosolygó lányokról, mindentudó telefonokról, szerény, ám kényelmes melóról, de sokszor még a realitás talajától messze elrugaszkodva – ha az első kettő vágyam nem volt még tőle elég távol – is révedek a semmibe hosszú percekig. Ellenállhatatlan férfi vagyok, és életmentő hős, a fákon ülő varjak megszólítanak hazafelé, a busz ablakán kitekintve pedig, sápadt női alakokat látok a földek felett a ködben úszni, kik táncra hívnak...

Néha úgy érzem, hogy minden perc álmodozással évekkel távolodik tőlem a valóság, a cél...

Az a vicces...

...hogy ha valamiben egy kicsit elkezdek bízni, akkor végén legtöbbször kisül, hogy kár volt, mert úgy rossz az egész ahogy van. Itt van például a keddi matematika zh.-m. Kicsit gyakoroltam rá, körülbelül már értettem is, hogy mire megy ki az egész – sorozatok, függvények, határérték, mittudomén –, gondoltam "ebből még akár valami jó is lehet!" De ugyan. Ültem majd' egy órát a három feladat felett, mindegyikbe kicsit belekezdtem, ameddig meg nem akadtam, hatszor átírtam, átnyilaztam, újraírtam, áthúztam, majd beadtam.

Viszont volt egy fizikám is réges-rég, csak annyi össze-vissza szünet meg ünnep volt közben, hogy több mint egy hónapig volt a tanárnál az összes zárthelyi. A dolgozat 28 pontos volt, mondta, hogy aki 5 pont alatt teljesített, az gondolkodjon el picikét, majd hozzátette, hogy vannak ám stréberek is. Voltak is páran, mire  én is sorra kerültem, a harmadik legjobb dolgozattal. Nofene! Megemlítendő, hogy éppen sikerült a kettes szintet megütni, ugyanis 14 pontot gyűjtöttem össze.

A lényeg az annyi, hogy a "bízz magadban, akkor menni fog" szöveg a legnagyobb hülyeség a világon, semmi köze a kettőnek egymáshoz. 

Nem megy

Ülök az előadásokon, lapozgatom a tankönyveimet, nézegetem az oktatóanyagokat.

Rengeteg információ, adat, tudomány. De én semmit sem értek belőlük. Pedig minden azt sugallja, hogy teljesen egyértelmű. Ha valamit végre megértek, rájövök nem érdekel. Én azért jöttem ide, mert láttam, hogy rengeteg érdekes és hasznos dolgot fogok itt tanulni. Nyomda és média, emlékszem, ez ragadott meg – illetve az, hogy nem volt felvételi.
De az csak harmadik évtől van. Addig éljek túl? Matematikát, fizikát, és megannyi bizarr tudományt, melyről magam is jól tudom, hogy messze meghaladja az én képességeimet. Szerény elme vagyok én. Valamiért azt hittem, hogy menni fog és most úgy érzem, hogy az elsők között fogok elhullani.

Bátyám azt mondta, hogy művészhallgatónak inkább el tudna képzelni, mint mérnöknek. Szép. De nekem végtelenül gennyes, és visszataszító ez az egész művészmizéria. A felvételizés, a mappahurcolás, az álságosság, a fölényesség, a dicsérés, ajnározás, a fikázás, köpködés.
Semmi kedvem ahhoz, hogy mászkáljak egy ormótlan mappával a hónom alatt – teszemazt egy kecses CD, esetleg egy weboldalcím helyett –, hogy néhány mogorva tekintet végigmustrálja, majd jól összeköpködje a dolgaimat, aztán mondjuk valami perverz véletlen folytán mégis felvegyenek, és beüljek a művészkék közé.

Az a baj, hogy lusta is vagyok. Legalábbis úgy tűnik. Viszont ha nem lennék elég lusta, akkor meg már kimarta volna teljesen a gyomromat az idegesség.

Amit nem értek;
Az évfolyamban tapasztalt átlaghoz képest én még kiemelkedően érdeklődő és lelkes vagyok, egész jól megértem amit tanulunk. Mit csinálnak a többiek?

(megjegyzendő, akad olyan dolog, amit értek és még tetszik is, de azt meg egyáltalán nem értem hogy jön leendő munkámhoz)