Alapműveltség

Ok, akkor most valaki mondja el, hogy szerinte mi tartozik az alapműveltségbe!

Talán az amit az érettségiig tanultunk? De hát hány értelmiségi felháborodik, ha a gimis biológiából kérünk számon rajta dolgokat – "pók-rovar-bogár, há' nemugyanaz?"

Az emberi test működését, meg már ne is pedzegessük – én még populációgenetikát is tanultam, pedig egyszerű szőröstalpú gimnázium volt. Szerettem.

Vagy ami általában körbevesz minket? Még régen, mikor néztem az egyik kvízműsort, egy idősödő úr kapta a következő kérdést:

"Melyik család életét követhetjük nyomon a Barátok közt című teleregényben?"

Nem éreztem fair-nek a kérdést, ugyanis az úr nem tűnt egy tudatlan valakinek, ám ehhez a kérdéshez bizony el kellett használnia egy mentőövet. Ugyan miért lehetne ez egy műveltségi vetélkedőben kérdés? Viszont más szemmel nézve, végül is miért ne? Valószínűleg egy 20-30 év múlva ez is része lesz valamilyen módon kultúránk történetének – akár csak a nem sokkal színvonalasabb Szomszédok.

Hát a teljes magyar történelmet kell-e tudnom? Kétségtelen, hogy egyes politikai viták, helyzetek megértéséhez, hasznos, habár az aranybulla kiadásának évével, legfeljebb a vágóműsorba' jutnék elébb.

A lényegesebb részek nekem amúgy is kiestek. Amikor gimi utolsó két évében "szakosodni" kellett – választani talán két tárgyat amit kicsit komolyabban tanulunk a többinél – én történelemből inkább maradtam az alapszinten mert tudtam, hogy a történelem fakultáció követelményeinek nem tudtam volna megfelelni – meg talán nem is érdekelt annyira mint például az irodalom.
Így kerültem a nagyon kedves Kovács tanárnő kezei alá megannyi diáktársammal. Sajnos csak a '30-as évekig jutottunk nagyjából. Megtanultuk, hogy nácik, gonosznácik, még valami volt 56-ról, végül eljött az érettségi – szerencsémre az Ipari forradalmat húztam.

Tehát az utóbbi 60-70 év afféle blackout.

Megaztán, ott volt most egyetemen Speciális anyagok sajátosságai tantárgyból Szűcs Tanár úr kérdése, melyben egy focijátékos egy meccs alatti energialeadását és verejtékezését kellett számolni. Bár a tanár úr egyértelműnek találta, hogy egy mérkőzés 90 perc, én azért rákérdeztem, lévén, hogy ez az egy adat nem volt konkrétan, "skalárisan" megadva. Szűcs tanár úr láthatóan nem vette jó néven a kérdést, mert hogy ez alapműveltség.

Nem vagyok jó férfi, a labdarúgás hidegen hagy, nem is foglalkoztam vele soha. Sejtésem volt, ám egy dolgozatban, nem szeretek ilyesmire hagyatkozni.

A lényeg:

Itt van ez a két videó, melyet a bombahir.hu készített.

ELTE vs. BME valamint PSZF vs. Corvinus

Alapvetően nekem nincs semmi bajom a videó elkészültével. Sokan támadták, hogy agresszív, megalázó, visszaél a meglepetés erejével és nem hagy felkészülést a gyanútlan megkérdezetteknek. Engem ez most nem érdekel.

Bizonyos kérdéseknél szó szerint tátva maradt a szám – habár barátnőm szerint amúgy is szokásom a klasszikus bambulás. Egy-két kérdéssel engem is megfogtak volna – a II. Világháborúnak szégyen szemre én is csak a záró dátumát tudtam, valamint a cseh tengerpartnál egy kicsit összevontam a szemöldököm, hogy "miafene" – de hogy az emberek szerint a Holdnak nincs gravitációs mezője, az egészen elképesztett. Azt pedig, hogy egyesek arra a kérdésre, hogy "milyen feszültséggel üzemel a magyarországi villamoshálózat" rögtön Kandós szakembereket akarnak elővenni, egyszerűen nem is voltam hajlandó elhinni.

Persze én sem vagyok több a másiknál, hogy megmondhassam, hogy mi az alapműveltség, mi az amit nem kínos nem tudni, és miért kell rögtön egy "temekkoraparasztvagy"-gyal  súlyosan megmosni a másik fejét.

De félre minden találgatással, tegyük fel, hogy van egy fix tudásanyag, mely az alapműveltséget jelenti. Kinek van ideje, vagy akár igénye azt karbantartani?

Földrajzból nekünk például tudni kellett az összes ország nevét, fővárosát, és vaktérképen be is kellett bökni a helyüket. Megtanultam, és – hogyafrancba – ötösre megcsináltam. Mégis egy pillanatra engem is megviccelt a cseh tengerpart gondolata és aligha tudnék most kettőnél több afrikai államot mondani.

Irodalom fakton is igen jó voltam, és mégis, mára alig maradt valami belőle, gondban vagyok mind magyar, mind idegen írókkal, költőkkel.

Hiába voltam "művelt" egykoron, mára "eldurvultam". Ám A Társadalom azt várja tőlem, hogy művelt legyek. Ez azt jelenti, hogy szabadidőmben újra és újra át kéne bújnom gimnazista tankönyveimet, csak azért, hogy...

...miért is?

Emlék a láda aljáról

Fene se gondolta volna akkor...

(részlet a felvi.hu fórumáról. a 2007-es RKK-s gólyatábor előtti szervezkedésből)

Mi lenne ha

– Jaj Vili, mi lenne, ha néha picit pozitívabban állnál a dolgokhoz?
– Többször csalódnék.

Később

Később könnyű okosnak lenni. De most, hogy még a "késő" előtt vagyok, borzasztó nagy nyomást érzek, ami némileg cselekvésképtelenné tesz, egészen addig míg késő nem lesz...

Nem annyi

Nemrég felvilágosítottak, hogy egy boxer alsó többe is kerülhet mint 500 magyar forint, pedig én ezen az áron már azt vártam, hogy a kedvenc nótámat is elfütyülje nekem.

A világ más mint amilyennek hittem.

Kovács Cunami

Facebook-on mindenféle csoporthoz csatlakozni, eszetlenül dzsojinolni, meg fanolni vicces dolog szerintem.

Néha még hasznos is lehet. Például ott volt a "ha egymillió rajongót összegyűjtök, anyu abbahagyja a dohányzást", de nekem még az infantilis, amerikai férj kezdeményezése is tetszett, melyben a rajongói szám elérése után a feleség megengedi, hogy a családi ház kalózhajóvá alakuljon.

Ám nemrég találtam egy oldalt ami csak elsőre volt számomra vicces, de még jóval a "Rajongó leszek" gomb megnyomása előtt szomorúnak bizonyult;

"Ha egymillió rajongót összegyűjtök, akkor a nővérem gyermekét Megatronnak fogják hívni"

Jó-jó, először tényleg vicces, viszont ha azt a szerencsétlen gyermeket tényleg Megatronnak fogják hívni...

Persze nálunk is voltak olyan próbálkozások, mint a Kovács Fradika, vagy a Tóth Marihuána...

Erről jut eszembe a "faszészülszgyereket.com" – sajnos már nem posztolnak új anyagot, de az archívumban is találni elég szörnyűködni valót.

Hülyevagy

...persze, néha lehet akár tudat alatt valami szándékos is abban, amikor egy vitában vagy bármi megbeszélnivalóban hülyének tettetem magam.

De ilyenkor nem a másik idegesítése a cél, hanem egyszerűen még én sem vagyok biztos a téma kimenetelében, és szeretném meghagyni a lehetőségét annak, hogy ÉN tévedtem, és nem zúdulok rá a téves elképzelésemmel, teljes magabiztossággal a másikra, megvárom, míg ő maga fejti ki, aztán ha már megbizonyosodtam, hogy mégiscsak ő tévedett, akkor igyekszem csak kijavítani.

Bocsi mindenkitől.

Menyneki

Na akkor most egy nyál és hepinesz-mentes bejegyzést is

Lehet, hogy úgy kéne rajzolni – meg úgy általában mindent – tanulnom, mint ahogy a biciklizés képességét elsajátítottam gyerekkoromban.

Lehettem vagy 6 éves, volt egy levetett bicikli, amit Svájcban élő rokonaink hoztak – nem viccelek; Zürich-i rendszáma volt a gépnek –, azon kezdtek tanítgatni. Volt pótkerekezés, vázhoz rögzített nyélen tologattak, de egyik sem volt eredményes.

Aztán mikor úgy esett a kedvem, kimentem a kertbe, magamhoz kaptam a bicajt – a pótkerekek már nem voltak rajta – és elkezdtem "silabizálni", próbálkozni. Először csak szimplán felkapkodtam a lábam és persze dülöngéltem, aztán meg-megpróbáltam elindulni. Természetesen pár hajtás után rendszerint eldőltem. Ha nem, akkor pedig a megállás volt bajos. Legalábbis a hivatalos formájában, de amúgy azzal sem volt igazi probléma, mert a kert végén álló masszív fakapu mindig megfogott – utánam még egy kaukázusi juhász ostromát bírta vagy 10 évig.

Aztán mikor már úgy tűnt, hogy megy a dolog, akkor kimerészkedtem az utcánkba – forgalmatlan, sóderes-földes út volt – kicsit nagyobb távolságokra. A nagyobb távolság nagyobb elérhető sebességgel járt, amire a megállóképességem nem volt felkészülve, így mindig a kormány fölött átrepülve, tenyeremmel a sódert végigsimogatva álltam meg.

De valahogy nem fájt, és egyszer sem hagytam abba, pedig eleinte tudtam, hogy amint elindulok, jó eséllyel el fogok dőlni. Tudtam, hogy nem lesz sikeres a dolog, de valahogy megtanultam.

Ma, felnőtt fejjel, kicsit több értelemmel, már nem tudok ilyet. Ha valamiről tudom, hogy nem fog menni, nem lesz jó, inkább bele se vágok, mert hitványt nem akarok alkotni.