Lajkó koncerten voltam

Nemrégiben láttam az egyik online aukciós oldal promóciójában, hogy lehet jegyet venni Lajkó Félix koncertre potom 990 Forintért. Tekintve, hogy mostanság szinte csak a Müpában játszik 7-8-10 ezrekért, ez igazán kihagyhatatlan volt. Fogtam magam, és bevásároltam, egyet magamnak, egyet mátkámnak, kettőt pedig bátyámék részére.

Még bőven időben megtaláltuk a Petőfi Sándor utcában a helyet ahol a koncert készülődött, átvettük a jegyeket – a beígért velkámtrink sehol, de sebaj – aztán még elmentem a mosdóba könnyíteni magamon, mikor egy reszelős hang ütötte meg a fülemet a piszoárnál állva.

– Jó a hajad!
– Kösz, – mondtam röhögve – de így a fiúbudiban kicsit meredek ez a mondat, nem gondolod?

Aztán az egyik wc-ből kilépő lelkes egyednek kinyíltak a szemei, hogy jé, hát ez a Lajkó művészúr – nem gyengén bekúrva –, és nekitámadt, hogy látta ám a Müpában, ahol lila ing volt rajta, és nem bánja-e, ha egy közös fotót készítenének kettejükről. Elvállaltam a mobilfotó készítését, mire úgy döntöttem, hogy akkor már én sem maradhatok ki, az én telefonommal is készüljön egy.

A kép szinte tökéletes; Mobilfotó, zaj, sablonos, sztárral együttvigyorgás, mosdó, háttérben bónusz májvipes vakureflex. (Katt a nagy méretért!)

Kis szidalmakkal körítve még megtudtuk, hogy a csúszás oka a menedzserek stratégiája; "hadd igyon még a nép, rendeljenek csak"

Sebaj, letelepedtünk a színpad kávájára és megvártuk míg belekezdenek. Félixnek hamar elege lett a hangtechnikusi tili-toliból, belerúgott egyet a monitor hangfalba, majd úgy döntött, hogy unplugged lesz teljesen az előadás, aki hallani akarja, az fogja. Úgy is lett, a színpadtól távolabb lévők számára mintha nem is lett volna koncert, nyugodtan csevegtek – amire a dobos néha egy "kusmá!" rikkantással reagált a csendesebb részeknél –, mi meg első sorból élveztük a performanszt.

A műsor vége felé kaptunk egy kis hamut is a hátunkra, mire hamar megnyugtattam barátnőmet, hogy most nem szükséges a vérontás – bár tömegnyomorban tényleg ötletem sincs milyen fokú függőség kell ahhoz, hogy valaki ne bírja ki cigi nélkül –, mert mindkettőnk ruházata ép, nincsenek rajtuk fekete foltok.

Más eszköz híján a mobilommal lőttem egy-két képet, csak az élményt dokumentálandó.

Itthon

Nem is tudom mikor volt olyan utoljára, hogy "Nyaraltam". Olyan értelemben mint most – én és barátnőm, nem szülőkkel, vagy testvérekkel –, bizonyosan nem volt még.

Fesztiváloztunk, balatonoztunk – jómagam alaposan leégtem, és valami gerincbántalomra is szert tettem, amit holnap orvoshoz viszek – szóval fiataloskodtunk.

Az EFOTT-ról külön nem akarnék sokat írni, a szervezés sokszor csapnivaló volt, és mikor felemeltük a szavunkat, mindenki a rendezvény oldaláról teljesen korrektül reagált, egyedül a főszervező – a djuice – reagált a lehető legundorítóbban, vigyorogva bemesélve nekünk, hogy mi vagyunk a hülyék.

Viszont élmény volt jófej biztonságiakat látni.

Biciklisek okozta dugó

Csorgunk nyugisan a dugóban az autók között, mire dudálnak ránk. Hátranézek, ideges szőke anyuka kapálózik a piros suzuki kormánya mögött. Mosolyogva én is elkezdek hadonászni, mire Tünde megkérdi mit csinál a néni? Hát mondom... ilyen csuklócsavargatós indiai táncot jár a kormány mögött - mondom és a fejem fölött tekergetve a kacsóimat, csípőkörzéssel illusztrálom.
Néni kiabál tovább, de nem hallani semmit, mert fel van húzva az ablaka. Nagy nehezen értésére adjuk, hogy ha lehúzza, akkor kétirányúvá fejlődik a kommunikáció. Végre ledől a gát, megtudjuk a problémáját:

"Nem lehet tőletek menni"

Néma csend, gyors reboot, Tünde folytatja a beszélgetést: "De hát dugó van, hova mennél lelkem?" Néni erre elkezdi túráztatni a motort, mire belőlem kiszakad a röhögés.

Gonosz dolog, de a végére már kifejezetten élveztem amint láttam, miként lesz egyre idegesebb a néni. Olyasmi érzés, mint amikor egy pár hónapot telemarketingeztem, és megtanultam jól érezni magamat a dühös emberektől. Ha valaki tudta azt mondani, hogy "Bocsi, de baromira nem érdekel" vagy "Szakaggyámálerólam!" azt hagytam is. Ha valakin hallottam, hogy direkt veszekedni akar, azzal jól szórakoztam. Ki tudja hány agyvérzésnek voltam a hálátlan kiváltója.

Egyszer mesélte valaki cm fórumon, hogy a gyermeküket autózó szülők a legagresszívabbak. Lassan akár – mert miért ne? – hihetnék ennek az általánosításnak is, mert a néni mögött két lurkó volt a hátsó ülésen – bekötetlenül –, és egyszer mikor zebrán ki akartak vasalni belső sávban, aztán még jól be is mutattak utána, szintén egy apuka vezette az autót, a gyerekkel az anyósülésen.

Úgyhogy mostantól a gyerekes autósokat is nagy gonddal utálni fogom. Listaelem hozzáadva.

Alaptalan általánosítás

Születésnapomon - melyet az üdvözlet-, és jókívánságdömping elkerülése végett gondosan átállítgattam a közösségi szájtokon - esett meg velem;
Amúgy is meg szoktam állni a zebránál a biciklivel, de miután láttam, hogy az előttem lévő autó alaposan lefröcskölte a járdán várakozó hölgyet, már eszembe sem jutott volna átiszkolni előtte. Megálltam - ezzel a komótos géppel amúgy sem nehéz - amire persze felordít mögöttem egy duda. Rákiáltok, hogy "zebra!"
Erre satu, jellegzetes "kibelezem bazmeg" mozdulattal kézifék be, és kipattan a régi, poros, fehér opelből az úriember;
- Leszeggyelek a bicigliről köcsög?
- Inkább tanuld meg felismerni a zebrát.

Najó, nem egy régi opel volt, hanem egy vadiúj fekete audi ásokas, csak borzasztóan éreztem magam, hogy megint csak az általánosítást táplálom.
Verekedés természetesen nem lett, visszaszállt, és padlógázzal, nagy hanggal elhajtott.

Szavazás

...szóval történt, hogy úgy döntöttem, lakóhelyemtől távol kívánok szavazni. Viszonylag későn találtam ki, de még épp időben.

Apámék hozták fel nekem faluról az igazolást, délben kézhez is kaptam, megebédeltünk, anyámnak még megküzdöttem a szoftveres problémáival, majd elindultam a papíron megjelölt körlet felé. Rolleren hamar oda is értem, portásbácsi eligazított, majd a terembe érve meglepve vettem észre, hogy sor van.

Sor. Meglepődtem ezen, mert bizony én ilyet szavazáson még nem láttam, habár a magam – lassan – 23 évével nem sok hasonló eseményt éltem meg. Otthon csak bementem a pangó iskolaépületbe, "nahátsziavilike, teisszavazolmár?", igazolvány, aláírás, papír, iksz-iksz, urna, aztán sétáltunk is haza.

De itt bizony sor volt. De hát ha egyszer állampolgári kötelezettségem, és hajt a hazafias lelkesedés, gondoltam, már csak végigvárom, elvégre nem azért vettem magamnak zsírtelót, hogy ilyen pillanatokban megegyen az unalom.

Igyekeztem is hátrafele, mikor egyszer csak megszólított a falnál ülő srác, hogy itt a sor vége, a terem túlfelében kanyarodik.

Háromnegyed óra sorbanállás, és vagy 10 pálya után – éljenek a java játékok – kezdtem összehaverkodni a mögöttem álló sráccal és barátnőjével, akik a rolleremre vetettek szemet, amint épp a közlekedési alternatívákról beszélgettek. Megbeszéltük, hogy igény lenne büfére, mert ennyi idő alatt meg is szomjazhat az ember. Amíg folyadék után kutattam, tartották a helyemet a sorban. Egy italautomatát találtam, negyven forint fejében "Hideg narancsital"-t kínált. Lethális dehidratáció, és a számban zuhanó PH-érték kivédésére jó lesz.

Szerencsére a kisgyermekeseket előreengedték. Eztán a körülöttünk állókkal elviccelődtünk, hogy valaki indíthatna egy gyerekkölcsönző rendszert, és meggazdagodhatna, majd rögtön tökéletesítettünk is a rendszeren; Megállapítottuk, hogyha mindenki bérelhet gyereket, akkor ugyanúgy sorok lesznek, ezért 10 percenként újrainduló licittel kell a bérleti jogot kiosztani.

Másfél óra után végre elértem az áhított asztalokat. Papírmunka, jónapotkívánok, igazolványok, arratessék, és bevonultam a fülkékbe.

Meglepett, hogy a kettő fülke voksolásom alatt épp 50%-os teljesítménnyel üzemelt. Azaz egymagam voltam, és rádöbbentem, hogy nem a fülkékből van kevés, hanem a biztosokból.

Kiérve a körletből viszont megdöbbentem. Én a magam másfél órájával meglehetősen jól jártam. Mikor kiléptem elhűlve tapasztaltam, hogy várakozásom alatt, a sor durva becsléssel megnégyszerezte hosszát. Figyeld a (szerény) képeket – szöveggel!

Facebookra- fellépve viszont most olvastam, hogy itt teljesen békésen zajlott az esemény, és a látott sor semmi ahhoz képest, ami a XIII. kerületben volt.

Lánc

...szóval kezdődött az egész ott, hogy a téli sós latyak elvékonyította a felnimet, és a szabvány 10 bar szétröpítette a mindeddig hűségesen szolgáló készséget.

Eztán az idegsérültek félmosolyával – mert ugye pótkerék híján nem tekerhettem, ám utazhattam Tündémmel – megvettem a bérletemet, és felszálltam a buszra. Egész télen nem tudott ledönteni se az eső, se a mínuszok, se ezek kombinációja, ám a BKV öt nap alatt teljesen leigázott. Úgyhogy Tündével el is mentünk a helyi ügyeletre, ahol a doki javasolt nekem valami 4000 HUF értékű tüneti gyógyszert, valamint beadott a nővér egy injekciót. A hétvége alatt a nagyját kihevertem, a többit pedig szép lassan.

Ám a szúrás helye így két hét elteltével igencsak fájdogál. Olyannyira, hogy be sem tudom hajlítani kényelmesen a lábamat, Így a ma reggeli BAM! nyitóra sem tudtam kitekerni a Gödörhöz, csak bicegtem fel-alá a suliban, azt játszva, hogy én vagyok a Doktorház.

Szertartás

Szóval lementünk a Szépszeművel a kis falusi házba, a szüleimhez.

Már vagy három éve nem mutattam be nekik senkit. Mármint senki Olyat.

Büszke vagyok rá, mert ezeddig mindig volt valami a bemutatott alanyban amit picit talán szégyelltem szüleim előtt, vagy legalábbis néha-néha beleharaptam az ajkaimba, mikor valami butaságot tett vagy mondott.

Ehelyett, most néha az ő kezét szorongattam görcsösen – és ő is az enyémet – mikor valami kínosat szóltak a szüleim – hiába, mindenben nem érthet egyet két generáció.

De nem csalódtam egyáltalán, tudtam, hogy nincs is mitől tartanom.

Itthon zsebre tettem őt, lebuszoztam a szülőkhöz, majd lent odaálltam eléjük, benyúltam a zsebembe, és oda tartottam nekik a markom;

Látjátok? Ő a Tünde, szép, tüzes, életrevaló. Tudom, hogy ti is szeretni fogjátok!

Az öregek összenéztek, mosolyogtak, majd elfogadták, és megszerették.

Én pedig örültem. Nagyon.

Mechanikus álom

Szóval a Kedves egyszer a mechanika tanárunkról álmodott, amint épp azon vacillál, hogy 3-ast, vagy inkább 4-est adjon az írásbelimre. Haha, gondoltam, micsoda tébolyult álom!

Aztán ezt félig-meddig el is felejtettem, eljött a vizsgaidőszak utolsó napja, a mechanika vizsga ideje. Sok rinyálás, kevés tanulás, még kevesebb alvás, reggel megyünk be vizsgázni, és én közben már az idegességtől bukfencezgető gyomromat markolva azon morfondírozom, mi az isten verését fogok mondani szüleimnek, ha megint megbukom.

Sebaj, azért neki kell menni a megmérettetésnek. Bent ülök a vizsgán, puska nincs, Szederné van, utóbbi paramétert figyelembe véve, az első helyénvaló – Dávid barátunk számológépét széthúzva a tanárnak összeszalad a két szemöldöke, mire Dávid felnéz, és megjegyzi mosolyogva; "az fizikai kémia!".

Három feladatot a négyből több-kevesebb magabiztossággal megcsinálok, negyedikre már ha akarnám sem tudnék időt fordítani, aztán vizsga végén kérdések szóban, válaszok írásban a papíromra, közben bőszen huzigálom át a képleteket az egyik feladatomban, sűrű "jajbazmeg"-eket mormogva a tenyerembe, javítgatva, végül beadom én is a papirost.

Tündével haza, pihenés, majd telefon Sanyitól, neki sikerült, jegyek fent a neptunon. Gép elé ülünk, bejelentkezem, és megnézem a rendszerüzenetet, majd hirtelen elfordulok a géptől, és a kezeimbe temetem az arcom;

...Műszaki mechanika II.' tárgyhoz tartozó Vizsgajegy eredményére Jó (Bejegyzés dátuma: 2010.01.22.) lett beírva...

Kis leszúrás Tündétől, a felesleges sírásért, majd ő is megnézi a jegyét.

Az álmában neki nem sikerült a vizsga de szerencsére a jósképességei még nem 100%-osak.