Rijannát...

Kis esti idill;

– Vili... te... te Rihannát fütyültél az előbb?
– Most mit csináljak, egész nap azt hallom a boltban.

Eminem ft. Rihanna; Love the way you lie – komolyan, ülj le a rádió elé, kapcsolj a "rádióegyre" és várj vagy egy órát, hallani fogod biztosan vagy akármelyik másik számot... egy órába simán belefér a teljes tracklistjük.

...és igen, mint az a fentebbiekből kiderül, végül találtam munkát. Semmi extra, egy használtruha-boltban kergetem a tolvajokat, rendezgetem a sztendereket és hasonlók. Azt atomfizikusi melók sajnos mind beteltek. Majd legközelebb.

Meska

Azt viszont nem említettem, hogy végre beregisztráltam a Meskára, és elindítottam a kis virtuális boltomat. Persze, nem ebből szándékszom meggazdagodni, de némi reményt azért fűzök hozzá.

Legnagyobb meglepetésemre ma meg is keresett az oldalon valaki, hogy az ajándékboltjába beszállítókat keres. Nem akarom elkiabálni a dolgot, ezért inkább csak türelemmel bizakodom.

Helyzet

Némi kétségbeesésre adhat okot, hogy eggyel lejjebb zuhant a pagerank-em. Ennyire nem foglalkozom a blogommal. Lehet, hogy szépen, lassan, unalmas felnőtté válok, és nem lesz semmi írnivalóm.

Tartsatok ki!

Neménvagyok

A kaland a tökéletes vállalható meló felkutatására még mindig tart.

Egyszer majdnem lettem pénzügyi tanácsadó. Nem száz százalékig az a bepalizós, zaklatós munka, de emberekkel kellett volna bratyiznom, szépen felöltözve, annak reményében, hogy elég szimpatikus vagyok ahhoz, hogy a papíromon lévő kis mezőbe beírják a nevüket, kezet fogjunk, én meg a leeső kis százalékot mosolyogva várjam a számlámon.

Amikor elmentem a felvételi beszélgetés után a "beetetésre" – esti kis event, ahol a friss kandidátusok csillogó szemei elé tárják, hogy mi is ez az egész – volt egy prezentáció, nagy álomautókkal, rettentő vicces, és jófej vezetőkkel, felső vezetőkkel, hathatós zenékkel.

Valamint volt egy videó a legutóbbi évértékelő buliról, melyben vidám fiatalok, drága öltönyökben, seggszúró cipőkben, pasztell színű nyakkendőkben, egy fekete hummer limuzin utasterében vigadtak elektronikus zenére, pezsgőt pohárból, Jägert csak úgy az üvegből iszogatva.

A videó után a prezentációt tartó fiatal úr megkérdezte bizakodó vigyorral, hogy "ez hogy tetszik". Figyelve a körülöttem ülők arcát – valamint belegondolva, hogy magányos éveimben tán akkor voltam a legboldogabb, mikor a nyári éjszakában, egy csapat furcsa alakkal egy kivénhedt biciklin tekertem Budapesten keresztbe-kasul, és hajnalban egy pékségben tömtük meg magunkat süteményekkel, az isten háta mögött, olyan utcában, amiknek név se jutott, csak számozás –, meg amúgy is diplomatikus jellem lévén jobbnak tartottam megtartanom véleményem, egy egyszerű mosolymegvonással "reagálni".

Mindezek ellenére, erőt vettem magamon, és elmentem az első betanításra, amiben az ügyféllel való tárgyalás menetét tanították, különféle technikákat mások meggyőzésére. Érdekes volt, szép volt, de másnap felhívtam a vezetőmet, és meg mondtam, hogy nekem ez nem fekszik.

Egyelőre különféle nyomdákat, grafikai stúdiókat bombázok az önéletrajzommal, illetve az MK-nak rajzolgatok, ami felettébb jólesik.

Timetrip

Az archiválós merevlemezem persze el van átkozva.

Nekiálltam, hogy letakarítsam róla a felesleget, helyet csináljak az új dolgoknak. Szokás szerint belebotlottam  régi fájlokba, amiket nem lehet csak úgy megkerülni. Az imént még csak pár fotót nézegettem három, vagy akár öt évvel ezelőttről, most meg épp a naplómat böngészem, amit még 2004-ben kezdtem el írogatni – természetesen digitálisan, képekkel illusztrálva.

Amikor a képeket léptetgetve egy album végére érek, és fanatikusan nyomogatni kezdem a tovább gombot, hogy én még akarok többet látni a múltból, látni akarom a régi helyszíneit az akkori életemnek, az állataimat – mert volt mindenféle – látni akarom azokat az álmos fényeit a régi háznak, látni akarom apám még fekete haját-szakállát, akkor rádöbbenek, hogy mennyire függök ezektől az emlékektől.

...és hogy egyáltalán, mennyire más volt akkor. Valahogy olyan jó. De visszagondolva, akkor sem voltam szinte soha megelégedve. Emlékezni viszont mégis olyan jó egy-két részletre – némelyikre meg nem.

Lehet, hogy szimplán csak be kéne ismernem, hogy most is lehet jó.

Mert végül is... az.

ps.: azt azért belátom, hogy mostani szememmel nézve, akkor minden üresebb volt, most sokkal több minden van bennem. De lehet, hogy csak lenézem fiatalabb énem.

Lájkolósdi

Készül a háttérben egy blogbejegyzés, remélhetőleg olyan ami többeknek fog tetszeni, közben kicsit turkáltam a blog kódjában és eszközöltem némi fejlesztést az oldalon.

Elolvasom »

Névjegy

Ami igazán nagy örömöt okozott Tündém számára az a másik ajándékom volt;

Egy kis csomag névjegy. Vászondarabkákra vasalva transzferpapírból, szélük kirojtozva.

Tudom, gyárthattam volna egy kamu példányt is, ahelyett, hogy itt cenzúrázgatom az adatait.

Tündének öröm ajándékot csinálni.

Vaskos 96 centis gyönyör

A bulvárosan sekélyes stílusú cím nem véletlen.

A tegnap legyártott Kókusztekercs a korrekciós vágások – tehát a végeinél a szélek eltávolítása – után csakugyan 96 centiméter hosszú volt, és nagyon finom.

Jutott belőle az unokahugi 4-ik szülinapi zsúrjára, nekem és Tündének.

Néhány kép, tessenek odafigyelni a képfeliratokra! (háttérben gondos szomszédunk által eláztatott falunk)