Ma sem volt energiám megváltani a világot, de még egy éhező afrikai országon sem sikerült segítenem.
Viszont hazafele amint gurultam nyugisan a Krisztina körúton a Déli fele, egyszer csak láttam hogy a parkban valaki a biciklijét az első kereket felemelve tolja. Láttam, hogy nincs lakat az első keréken, tehát nem valószínű, hogy lopta, így alighanem műszaki hiba kényszerítette őt a parkba.
Felugrottam a járdára és megkérdeztem, hogy tudom-e segíteni valami szerszámmal. Az úr láthatóan örült, és elpanaszolta, hogy szétment a felni, és megakadt az első kerék.
Csakugyan, egy elég csúfos felütést kaphatott a felni, mert kinyílt egy helyen két oldalra, és fennakad a canti-fékek között. Mondtam, hogy ezt helyreállítani bizony én sem tudom, de legalább kioldhatom a fékét, hogy forogjon a kerék, és tolni tudja.
Gyorsan mozgásképessé tettem az öreg montit, majd elbúcsúztam. Az úr nyújtotta a kezét, bemutatkozott és mondta, hogy a közeli hotelben kertész, ha valamivel meg tudja hálálni, akkor keressem meg.
Valószínű, hogy nem Mátyás király volt kertészlegénynek öltözve, így gyanítom, hogy nem esem el soktól, hogyha nem látogatom meg a munkahelyén a "jussomat kiváltani", de az a hála amivel nyújtotta a kezét, már elegendő fizetség volt.
Mindez valami 3 percet vehetett el a hazautamból.

ez nagyon jó
tényleg
Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Személyes blogom. Néha picsog, néha lelkendezik, fotókat mutogat, videózik, mereng, bölcseket mond, hülyeségekkel égeti magát, emlékeket raktároz. És te ezt mind csillogó szemekkel olvasod.
mailme(et)wilika(pont)hu
ezen a címen lehet engem zaklatni!
RSS


balinto 2006
Ezek a legjobbak! :)