Itthon

Nem is tudom mikor volt olyan utoljára, hogy "Nyaraltam". Olyan értelemben mint most – én és barátnőm, nem szülőkkel, vagy testvérekkel –, bizonyosan nem volt még.

Fesztiváloztunk, balatonoztunk – jómagam alaposan leégtem, és valami gerincbántalomra is szert tettem, amit holnap orvoshoz viszek – szóval fiataloskodtunk.

Az EFOTT-ról külön nem akarnék sokat írni, a szervezés sokszor csapnivaló volt, és mikor felemeltük a szavunkat, mindenki a rendezvény oldaláról teljesen korrektül reagált, egyedül a főszervező – a djuice – reagált a lehető legundorítóbban, vigyorogva bemesélve nekünk, hogy mi vagyunk a hülyék.

Viszont élmény volt jófej biztonságiakat látni.

Napi aranyos

Míg a bort csomagoltunk bele a sátorba a pályaudvaron, hogy becsempésszük efottra, vagy három piacos néni adott tanácsot, hogy mit hogyan.
"Sej fiatalember, ha azt a nagy csomagot sokáig megbírja, akkor maga derék legény!"

Segítség

Ma sem volt energiám megváltani a világot, de még egy éhező afrikai országon sem sikerült segítenem.

Viszont hazafele amint gurultam nyugisan a Krisztina körúton a Déli fele, egyszer csak láttam hogy a parkban valaki a biciklijét az első kereket felemelve tolja. Láttam, hogy nincs lakat az első keréken, tehát nem valószínű, hogy lopta, így alighanem műszaki hiba kényszerítette őt a parkba.

Felugrottam a járdára és megkérdeztem, hogy tudom-e segíteni valami szerszámmal. Az úr láthatóan örült, és elpanaszolta, hogy szétment a felni, és megakadt az első kerék.

Csakugyan, egy elég csúfos felütést kaphatott a felni, mert kinyílt egy helyen két oldalra, és fennakad a canti-fékek között. Mondtam, hogy ezt helyreállítani bizony én sem tudom, de legalább kioldhatom a fékét, hogy forogjon a kerék, és tolni tudja.

Gyorsan mozgásképessé tettem az öreg montit, majd elbúcsúztam. Az úr nyújtotta a kezét, bemutatkozott és mondta, hogy a közeli hotelben kertész, ha valamivel meg tudja hálálni, akkor keressem meg.

Valószínű, hogy nem Mátyás király volt kertészlegénynek öltözve, így gyanítom, hogy nem esem el soktól, hogyha nem látogatom meg a munkahelyén a "jussomat kiváltani", de az a hála amivel nyújtotta a kezét, már elegendő fizetség volt.

Mindez valami 3 percet vehetett el a hazautamból.

Biciklisek okozta dugó

Csorgunk nyugisan a dugóban az autók között, mire dudálnak ránk. Hátranézek, ideges szőke anyuka kapálózik a piros suzuki kormánya mögött. Mosolyogva én is elkezdek hadonászni, mire Tünde megkérdi mit csinál a néni? Hát mondom... ilyen csuklócsavargatós indiai táncot jár a kormány mögött - mondom és a fejem fölött tekergetve a kacsóimat, csípőkörzéssel illusztrálom.
Néni kiabál tovább, de nem hallani semmit, mert fel van húzva az ablaka. Nagy nehezen értésére adjuk, hogy ha lehúzza, akkor kétirányúvá fejlődik a kommunikáció. Végre ledől a gát, megtudjuk a problémáját:

"Nem lehet tőletek menni"

Néma csend, gyors reboot, Tünde folytatja a beszélgetést: "De hát dugó van, hova mennél lelkem?" Néni erre elkezdi túráztatni a motort, mire belőlem kiszakad a röhögés.

Gonosz dolog, de a végére már kifejezetten élveztem amint láttam, miként lesz egyre idegesebb a néni. Olyasmi érzés, mint amikor egy pár hónapot telemarketingeztem, és megtanultam jól érezni magamat a dühös emberektől. Ha valaki tudta azt mondani, hogy "Bocsi, de baromira nem érdekel" vagy "Szakaggyámálerólam!" azt hagytam is. Ha valakin hallottam, hogy direkt veszekedni akar, azzal jól szórakoztam. Ki tudja hány agyvérzésnek voltam a hálátlan kiváltója.

Egyszer mesélte valaki cm fórumon, hogy a gyermeküket autózó szülők a legagresszívabbak. Lassan akár – mert miért ne? – hihetnék ennek az általánosításnak is, mert a néni mögött két lurkó volt a hátsó ülésen – bekötetlenül –, és egyszer mikor zebrán ki akartak vasalni belső sávban, aztán még jól be is mutattak utána, szintén egy apuka vezette az autót, a gyerekkel az anyósülésen.

Úgyhogy mostantól a gyerekes autósokat is nagy gonddal utálni fogom. Listaelem hozzáadva.