Mechanikus álom

Szóval a Kedves egyszer a mechanika tanárunkról álmodott, amint épp azon vacillál, hogy 3-ast, vagy inkább 4-est adjon az írásbelimre. Haha, gondoltam, micsoda tébolyult álom!

Aztán ezt félig-meddig el is felejtettem, eljött a vizsgaidőszak utolsó napja, a mechanika vizsga ideje. Sok rinyálás, kevés tanulás, még kevesebb alvás, reggel megyünk be vizsgázni, és én közben már az idegességtől bukfencezgető gyomromat markolva azon morfondírozom, mi az isten verését fogok mondani szüleimnek, ha megint megbukom.

Sebaj, azért neki kell menni a megmérettetésnek. Bent ülök a vizsgán, puska nincs, Szederné van, utóbbi paramétert figyelembe véve, az első helyénvaló – Dávid barátunk számológépét széthúzva a tanárnak összeszalad a két szemöldöke, mire Dávid felnéz, és megjegyzi mosolyogva; "az fizikai kémia!".

Három feladatot a négyből több-kevesebb magabiztossággal megcsinálok, negyedikre már ha akarnám sem tudnék időt fordítani, aztán vizsga végén kérdések szóban, válaszok írásban a papíromra, közben bőszen huzigálom át a képleteket az egyik feladatomban, sűrű "jajbazmeg"-eket mormogva a tenyerembe, javítgatva, végül beadom én is a papirost.

Tündével haza, pihenés, majd telefon Sanyitól, neki sikerült, jegyek fent a neptunon. Gép elé ülünk, bejelentkezem, és megnézem a rendszerüzenetet, majd hirtelen elfordulok a géptől, és a kezeimbe temetem az arcom;

...Műszaki mechanika II.' tárgyhoz tartozó Vizsgajegy eredményére (Bejegyzés dátuma: 2010.01.22.) lett beírva...

Kis leszúrás Tündétől, a felesleges sírásért, majd ő is megnézi a jegyét.

Az álmában neki nem sikerült a vizsga de szerencsére a jósképességei még nem 100%-osak.

Juhé!


Kategóriák

Informatív , Álmos

Címkék

álom , mechanika , para , RKK , suli , Tünde , vizsga

Komment

Eddig 3 komment érkezett

  1. Mirko:
    2010. 01. 24. 13:32

    Javíthatatlan vagyok, tudom - de szeretem az ilyen kis hepiendes romkomokat. :]

  2. wilika:
    2010. 01. 24. 13:41

    no igen, én is, de csak titokban, amúgy fújgusztustalan :P

  3. Gem Kapocs:
    2010. 01. 25. 23:33

    Nekem ezek a tananyaggal egybekötött rajzok, elmés meglátások tetszenek :D Mint amit fizkémhez írtál még talán tavaly első félévben :P

Mondj valamit

Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006