Szónikus

Leszálltam a buszról, megálltam az út közepén, körülnéztem és hirtelen valami hihetetlen boldogsággal töltött el a szitáló eső látványa. Az a fajta eső, ami annyira apró, hogy már nem is hullik igazán, csak megáll tétován a levegőben. Én is épp úgy álltam ott a forgalmatlan út közepén és figyeltem a ködfüggönyt. Olyan érzés volt, mikor hirtelen rámzúdul egy nagy adag boldogság, de a buszról magammal hozott rosszkedvem elég volt ahhoz, hogy ezt a hatalmas emocionális buborékot rossz irányba terelje;

Már a buszon is néha görcsbe rándult a kezem, a tekintetem pedig olvasztotta az ablakokat, de most úgy éreztem;

Ordítani akarok.

Teljes erőmből, gyomorból, érezve, ahogy a rezgés átjárja a testem, feltódul a feszültség még az ujjaim hegyében is, majd egy hirtelen robbanással kiáramlik a testemből.

Napjában többször elhatározom, hogy kész, engem nem érdekel, ennek nincs értelme, nemérdemes ezzel foglalkozni...

...és mégis.

Hülye vagyok.

A szembe lógó haj genetikailag módosít? Vagy mi okozza a mániákus rosszkedvet?