Háhómennyek?

Sétálok a Margit körtén, már befordulnék az egyik kapualjba, csak pár méter, mikor hátbacsengetnek.

Megállok, hátrafordulok látom, hogy egy fiatalabb, testesebb nő jön mögöttem biciklivel utat követelve a járdán, a gyalogosok között. Odafordulok hozzá, és megcsóválom a fejem;

– Na, ezt így légyszíves ne. A járdán a gyalogosoknak van a helyük...
– Hámemé? Háhómennyek? Ott az autók között? – bök húsos ujjával a hídlezárás óta felhígult útra.
– Naná!

Itt valami érthetetlen mormogással válaszolt, mire én:

– Figyelj, egy éve biciklizem itt Budapesten, és nem ütöttek el.
– Hát majd el fognak!

Engem nem érdekel mit mondtok rám, milyen intoleráns bunkó vagyok, de az ilyennel rajzoljon csíkot egy IFA az aszfalton.

De jogos bátyám gondolata; Ilyenkor fél percbe bele kéne sűríteni a KRESZ-t, az érvelést, példák felmutatását, a meggyőzést, pszichológiai taktikákkal és minden egyébbel?

Zaj

Azt mondja horkolok. Durván.

Tényleg fel kell üttetnem az orromat.

Azok a bölcsek

Mindig azt mondják a nagyon bölcsek, hogy nincs tökéletes ember, nem vagyunk egyformák, meg hogy én sem vagyok hibátlan, és különben is, egy kapcsolat kompromisszumokkal jár.

Ez azt jelenti, hogy egy átlag embernek tökmindegy kit választ társául?

Szónikus

Leszálltam a buszról, megálltam az út közepén, körülnéztem és hirtelen valami hihetetlen boldogsággal töltött el a szitáló eső látványa. Az a fajta eső, ami annyira apró, hogy már nem is hullik igazán, csak megáll tétován a levegőben. Én is épp úgy álltam ott a forgalmatlan út közepén és figyeltem a ködfüggönyt. Olyan érzés volt, mikor hirtelen rámzúdul egy nagy adag boldogság, de a buszról magammal hozott rosszkedvem elég volt ahhoz, hogy ezt a hatalmas emocionális buborékot rossz irányba terelje;

Már a buszon is néha görcsbe rándult a kezem, a tekintetem pedig olvasztotta az ablakokat, de most úgy éreztem;

Ordítani akarok.

Teljes erőmből, gyomorból, érezve, ahogy a rezgés átjárja a testem, feltódul a feszültség még az ujjaim hegyében is, majd egy hirtelen robbanással kiáramlik a testemből.

Napjában többször elhatározom, hogy kész, engem nem érdekel, ennek nincs értelme, nemérdemes ezzel foglalkozni...

...és mégis.

Hülye vagyok.

A szembe lógó haj genetikailag módosít? Vagy mi okozza a mániákus rosszkedvet?

Még mindig

Újra itt a Bringázz a Munkába kampány, és én továbbra is BKV-zhatok, meg koptathatom a járdát a cipőmmel – sajnos a roller sem aktuális már, mert az összes ízületet szétverte a lábamban.

Betegség ide- vagy oda, de ha meglesz a hátsókerekem, és esetleg egy új nyereg, én bizony tekerni fogok.

Két orvos, egy fitoterapeuta és másfél hónap után, most már igazán elmúlhatna ez a "baj". Csak tudnám legalább, hogy mi ez.

Fin

Abigél – a laptopom – végleg megadta magát.

Most új gép után nézek. Természetesen asztali konfig, soha többé – amíg nem kell nomád életmódot folytatnom – laptop.

Pénzügyi szempontból persze igen izgalmas lesz a dolog...

Sikerült tökéletesen elszigetelődnöm a külvilágtól; Telefonom még a nyáron kimostam, gépem most adta be a kulcsot.

Macisajt

Mikor a hűtőt kinyitva megláttam a retro-csomagolású macisajtot, hirtelen elgondolkodtam, hogy vajon mikor pakoltam ki utoljára a hűtőt.

Még megvan

Álltam a villamosmegállóban ,a közelben egy ember kéregetett a többi várakozótól. Úgy voltam valamiért, hogy majd ha elér hozzám, elterelem egy szokásos "bocsinem"-mel, de mikor odajött mégis kinyitottam a tárcámat és egy 50-est tettem az összehajtott újságra amit maga előtt tartott kérőn.

Az érme megcsúszott, és elindult a lap széle felé, de az utolsó pillanatban elkapta a férfi.

– Opp! A reflexem még megvan. Csak minden mást vettek el – mondta.

Hálásan megköszönte és tovább állt.

Megkérdeztem volna, mi mindent vesztett el, és miként, de mire feleszméltem már eltűnt. Később beláttam, hogy jobb is így, egész délután átjárta mindenem az a nyomorult mélabú, nem hinném, hogy a bácsi története hozott volna nekem felvidulást.

Meddig lesz még minden ilyen egyszerű? Lesz-e nagy pofon és mennyire fog fájni?