Odabenn

A tanácsterem végében lévő óriásmegjelenítőn felvillant egy felirat; "SZERETLEK".

– Hát ez meg mi?! – csapott a parancsnok az asztalra, miközben nyakán az erek vészjóslóan kidagadtak.
– Külső üzenet, most érkezett.
– Állítsák meg feltétlenül! Nem juthat el semmiképp sem a Belső Agyba!
– Sajnálom parancsnok... nem tudtuk megakadályozni.
– Barmok! Idióták! Erre sem képesek! – a parancsnok dühösen csapkodva járt egy kört a teremben, közben fellökött pár beosztottat, majd lerogyott a székébe és orrnyergét fájdalmasan masszírozva, beszélni kezdett magában.
– Különben is, miért jönnek Neki időről időre ezek a bugyuta üzenetek? Az emberek nem fogják fel, hogy nem szabad Őt szeretni? Veszélyes, és ennek megfelelően mindent meg kell tennünk, hogy ezt odakint is megtudják! Ő rossz, bizonytalan, hasznavehetetlen, bármilyen nemű pozitív célra, teljes mértékben alkalmatlan, ezáltal dicséretre sem érdemes. Ezt muszáj a környezetében élő kulcsemberekkel tudatni, valamint Önmagán belül – itt mindkét kezével az asztalra tenyerelve, beosztottjai felé hajolva, mondanivalóját nyomatékosítandó kis hatásszünetet tartott – is tudatosítanunk kell feltétlenül!

Visszaesett székébe, szivart vett elő, meggyújtotta, majd az egyik segédet megszólítandó, fejének pöckölte a még égő gyufát.

– Mi a helyzet az agyban? Feldolgozták már az üzenetet? Ezt a.. „szeretlek”-et?
– Folyamatosan zavarjuk a műszereiket, képtelenek lesznek egy erős, értelmezhető reakció kidolgozására.
– És ha mégis kifőznek valamit?
– A reakciós útvonalakon őreink éberek, és jól felszereltek. Nem juthat ki a külvilágba. Kívülről a teljes érdektelenség látszatát tapasztalja a feladó.
– Helyes. – mondta megnyugvással.
– Hát a Kételyek készen vannak-e már?
– Kémjeink célba juttatták a szerkezeteket, az Agyban teljes a bizonytalanság.
– És mi van a... – fordult bizalmaskodva az egyik tudóshoz. – Tudja...
– Mármint a mélyen elrejtett képességeivel?

A parancsnok erre egy hatalmas pofonnal a földre küldte a sovány férfit, majd fölé hajolva ordítani kezdett.

– Világosan megbeszéltük, hogy ezt a szót NEM alkalmazzuk! Minden körülmény között csak A Probléma-ként említhetik!
– V-válogatott addikciókkal – kezdte mondókáját nehezen, még mindig az arcán égő kéznyomot dörzsölgetve –, és lustasággal tartjuk tőle távol a teljes leépítésig, melynek módját egyelőre nem sikerült még kidolgoznunk.
– Ezek szerint biztonságban tudhatjuk?
– Sajnos akadnak kisebb hibák... – itt félve összeszorította szemeit, és az ajkába harapott – Néha... néha sikerül hozzáférnie.
– Micsoda?! Mikor történt ilyen?
– Például most... – suttogta elfehéredve, míg óvatosan hátrébb lépett, jegyzeteit maga elé szorítva. – vannak tevékenységei, melyekkel megpróbálja feltörni a blokádunkat.
– Mit csinál épp?! – kiabálta, nyálával beterítve beosztottját.
– Épp... Blogot ír.