Hjajj, mekkora szerencse!

Hjajj, mekkora szerencse, hogy nővéreméktől lefele jövet, megtapogatván a zsebeimet észrevettem, hogy a mobilomat fent felejtettem náluk, így legalább hazajött velem, hogy itthon a mosógépben lehelje ki a lelkét...

Nézzétek át a zsebeiteket.

Ropogós

A jégkrémes hűtő felett álltunk a boltban, Tünde épp a pálcikás, illetve a szendvics formátumú jégkrém között vacillált.

– Áh, inkább a pálcikásat veszem, az ropogósabb.
– Ropogósabb? Tünde, belül a fa részét nem kell megenni.

Meló

Szóval hétvégén szervezett nekem Ádám egy kis melót – nagy köszi; fényképeznem kellett a gyerekeket a Nagy Magenta Szolgáltató rendezvényén, a Gyerek-szigeten.

Reggel hatra odarendeltek minket – furcsa volt akkor kelni, mikor rendszerint feküdni szoktam – mert a gyerektömeg érkezése előtt, még terepet is kellett rendezni. Be is álltam, feladatomul kaptam néhány súlyos tárgy repozícionálását – hirdetőállványok, betonból készült napernyőtalpak, öntöttvas padok –, majd némi MacGyveres találékonysággal megoldottam egy medence felfújását is.

Amint a súlyos betontalpat görgettem a réten keresztül társam nyomában, elgondolkodtam;
De hiszen én még soha életemben nem csináltam fizikai munkát pénzért. Mily' fura.

Életem első, fizetett melója az volt, mikor otthon ültem, és fényképezőgépek használati utasításait fordítottam, scanneltem és tördeltem. Ez volt majd' 7 éve. Emlékszem, első telefonomat abból vettem. Legközelebb csak gimi után dolgoztam igazán, mikor elmentem vokális spammernek – telemarketing –, illetve nemrégiben csinálgattam prospektust, weboldalt hébe-hóba. Csupa fehérgalléros munka.

Otthon, gimnazista koromban nem voltak nagyobb igényeim – mostaniakhoz mérten–, pénzre ezáltal nem is volt különösebben szükségem, – néha valamennyit kaptam szülőktől, rokonoktól, azon kívül nem is tudom honnan volt, ha mégis kellett valamire – szüleim pedig nem érezték fontosnak, hogy elhajtsanak szerencsét próbálni.

Talán hiba volt, talán nem. Kicsit nehezebben vágok bele dolgokba most így 22 éves fejjel.

Két kép a ~850 expó közül amit ott lőttem kint;

Legnagyobb komolysággal

Neptunos tárgyfelvétel sosem volt egyszerű. Ám meglepett, hogy ezúttal milyen gördülékenyen ment minden – habár egy-egy alkalommal mikor kidobott a rendszer még mindig felébreszthettem a szomszédokat hirtelen felcsapó ordítófrászaimmal.

Mindent gondosan kiterveltünk, szép, színes exceltábla, kurzusszámokkal, időpontokkal, kreditösszesítővel – ha nem adok le semmit, akkor 42, de 38 mindenképp lesz –, monitor szélére kiragasztott prioritási listával – népszerűbb, kis létszámú, szívemnek is fontos kurzusok elöl, a maradék, alja tárgyak, valamint a nagy létszámú csoportok pedig hátul.

Persze azért most is kitesz magáért a Neptun, utolsó pillanatban megcserélődő kurzusszámokkal – azt csúnyán beszívtam – és délután az órarendemben sétára induló kurzusokkal.

Igen, az egy pár nyomtatott posztit

Különleges

"...kapcsolatunk mindig is különleges volt, mindent megbeszéltünk a legkisebb, jelentéktelen dolgoktól egészen legnagyobb gondolatainkig, ha úgy esett lelkileg egymásba hánytunk és ez hihetetlenül jó volt."