Újra csend van, ahogy azt gondoltam.
...és ki tudja meddig.
Wilika újra a régi.

Aztán otthagyom szegény családom, mert már nem tudom szeretni a feleségem, aztán rájövök, hogy senkitsenkit.. náh, nem jó... (tudom, a depresszív k:rva mindenemet)
(hehe, de jó, hogy oviban még nem voltak ilyen problémáim, egyedül általánosban kezdődött, de még akkor is komolytalan volt)
vagy megöregedsz és még mindig szereted a családodat.....isten útjai kifürkészhetetlenek:)
Pláne ha nincs isten....most ez negatív vagy pozitív?
Nekem nincs, úgyhogy nem számít. De sajna az előbbiben sem igazán hiszek.
Attila, nagyon jó ez a történet 2019-ből, hajrá Wilika!!!!! :))
Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Személyes blogom. Néha picsog, néha lelkendezik, fotókat mutogat, videózik, mereng, bölcseket mond, hülyeségekkel égeti magát, emlékeket raktároz. És te ezt mind csillogó szemekkel olvasod.
mailme(et)wilika(pont)hu
ezen a címen lehet engem zaklatni!
RSS


balinto 2006
Eljő a nap amikor Wilika egy aranyló bringa nyergében, egy gyönyörű nő oldalán elteker a naplementébe. Kis idő múlva egy 3 kerekűn követi őket egy pötöm kis emberke, aki sír mert Pannikát nem tudta megpuszilni az oviba. Azt kiabálja: Apa várj! Mond meg mit csináljak? Miért nem szeret az akit én szeretek?
Erre wilika csak annyit mond majd: -Szenvedj fiam még egy picit és aztán jó lesz. Jó lett nekem is. Idő kérdése az egész.
Ámen