Kéz

Van egy – egyesek szerint – furcsa szokásom. Mégpedig az, hogy az embereket a kezük alapján ítélem meg.

Ilyenkor legtöbben bólogatva mondják, hogy "ja, hogy rágja-e, vagy vágja, keni-e, ilyenek", mire én fennhéjázóan lepisszegem, hogy közel sem erről van szó. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit kezd velük ezen a világon, hanem, hogy mit hozott bennük, mikor idejött.

Tetszik, vagy sem, én állítom, hogy márpedig nem a nulláról indulunk születésünkkor. Ha azt mondom, hogy az emberben alapból megvannak bizonyos viselkedésformák, akkor a legtöbben fanyalognak, sőt néha különféle náci eszméket próbálnak rámhúzni, és igazságtalannak tartanak.

De ha a kutyák különböző fajtáinál megvannak a jellemző magatartásformák – "stabil idegrendszerű, agresszív, hűséges, barátságos...", olvashatjuk ezeket a szavakat egy kutyakönyvet kinyitva – miért ne lehetnének nálunk embereknél is? Félreértés ne essék, most nem a különböző emberi rasszok közötti problémákra akarok kilyukadni, csupán azt szeretném megmutatni, hogy a genetikának igenis van némi köze az emberi viselkedéshez. Az illető életútja már csak hozzátesz, vagy elvesz az alap tulajdonságaiból.

Szóval én szentül hiszem, hogyha valakinek a kezén elmerengek egy darabig, titokban, akkor nagyjából már sejthetem, hogy kit látok, és hogy milyen lehet. Persze nem szabad konkrétumokba bocsátkozni. Csak a látvány szül egy érzést, és egy halovány, derengő képet arról, hogy milyen lehet.

Sokan voltak ilyenkor akik mindenáron ki akarták kérni a véleményüket a kezükről, de – szinte – mindig nemet mondtam. Leginkább azért, mert tényleg annyira megfoghatatlan, és leírhatatlan az amit látok vagy érzek, hogy nem lehet belőle értelmeset kihozni, vagy ha mégis van egyfajta erősebb "bírálatom" róla, akkor ugyan miért rontanám a viszonyunkat azzal, hogy megmondom: "Egyszerű ember vagy, lekötnek a földi dolgok, bonyolult témák sosem fognak álmatlan éjszakákat okozni neked."

Meg hát amúgy is, ki vagyok én?

Leginkább a körmöket nézem. Az alakjukat. Hogy hol kezdődnek az ujjban, hogy meddig érnek, hogy túllógnak-e az ujjon, vagy a hús körbepárnázza őket minden irányból, domborúak-e, vagy laposan fekszenek, kerek-e a körömágy alja, vagy szögletes... De nézem ezentúl az ízületek távolságát, az ujjak hosszúságát, magának a kéznek a sűrűségét, részletgazdagságát, hogy párhuzamos-e az ujjak két széle, vagy a végük felé elvékonyodnak és még kismillió egyéb más dolgot figyelek...

Sajnos ez a poszt nem lehet teljes, nem tudok képeket mutatni, és elemzéseket fűzni hozzájuk. Részint mert képből sem biztos, hogy találnék megfelelőket, másrészt azért, mert – mint már említettem – nem feltétlenül tudok konkrét dolgokat írni, harmadrészt pedig azért sem, mert nem akarom senkinek sem, hogy magára ismerjen.

Annyit viszont tudok mondani, hogy körülbelül mi az én fejemben a Szép Kéz; Minél nagyobb körmök – itt nem a megnövesztettre, hanem az alapra gondolok –, szép, lapos, karcsú ujjak melyeken picit akár látszanak is az ízületek, valamint szeretem ha minél több részletből áll – redők, gyűrődések, inak – ám nem kelti az öregség látszatát.
Ugyanakkor van egyfajta fétisem a csúnyább, formátlanabb kezekre, melyek látványa, mindig szül egy-két "bűnös gondolatot", ám gazdájukat, mint társat sosem tudom elképzelni.

(forrás: sxc.hu)