Wilika az anyósülésen ült, Attila a suzukija kormyányát tekergette, majd megálltak a pirosban. A zebrán egy csinos szőke lány topogott keresztül, és egy mézédes mosolyt villantott az autó fele.
– Láttad?! Ránkmosolygott! – lelkendezett Wilika.
– Ne reménykedj. Le van sötétítve az összes üvegem, és késő este van, kizárt, hogy látott volna minket... de ja, az én szívem is megdobbant.

Személyes blogom. Néha picsog, néha lelkendezik, fotókat mutogat, videózik, mereng, bölcseket mond, hülyeségekkel égeti magát, emlékeket raktároz. És te ezt mind csillogó szemekkel olvasod.
mailme(et)wilika(pont)hu
ezen a címen lehet engem zaklatni!
RSS


balinto 2006