Kicsit még az előzőről...
Szóval anno megkeresett minket előadótanárunk, hogy tudnánk-e valami előadást tartani számítógépes grafika terén.
Lelkes amatőrökként – Miki már inkább expert, ha három dimenziós grafikáról van szó – rábólintottunk, miért ne?
Aztán kiderült, hogy a CorelDraw legújabb verziójában kéne ügyködni.
Megint csak: Miért ne? Tanultam régen, egész kellemes program.
Aztán kiderült, hogy igenám, de nem csak a karnak lesz egy belsős kis huncutsága, hanem maga a Codra szervezi, az említett program hivatalos magyarországi forgalmazója.
Kicsit elakadt a lélegzetünk, de mivel elnézve az aznapi programtervet, az derült ki számunkra, hogy mi csak a bevezetőt adjuk, igazán komoly dolgokat majd utánunk, a profik mutatják be, megnyugodtunk.
Most meg komoly élőbemutatót várnak tőlünk, frenetikus poénokat; ahogy elnéztem, lényegében ránk akarják helyezni a nagyobb súlyát a dolognak...
Kicsit meg vagyunk sértődve.
Lesz előadás és jó lesz – csak még nem tudjuk hogyan. Ha már Rááldoztam 4 tantárgyam, 15 kreditem, és valószínűleg 15 ezer Forintom – pótvizsgák, illetve az előadásra való előkészületeknek is van költsége... – muszáj lesz.
*ide jön a káromkodás, a falverés-rugdosás, az artikulálatlan ordibálás, a hisztérikus nevetés és a többi*

Jelentés, 2008.04.08 13:31
Újabb két ember jött rá, hogy miért nem érdemes szívességet elvállalni. Egyetemisták. Részletek később.
d37312m1n3d, 05.08., nem? vagy valami nagyon komoly mátrixban élhetsz. :D Wilika, ez szopacs, már bocsi. van már ötletetek, hogy mit alkottok?
Khm, természetesen 05. -öt akartam írni, de sötét volt, és mellétütöttem, és fáradt is voltam, ezért az átolvasásnál már fel sem tűnt, a világért sem hittem egy pillanatra sem, hogy 4. hó van :) (Amúgy meg ki tudja? lehet h már áprilisban rájöttek :))
wilika, 15 kreditet komolyan elbuktál?
na, csináld csak meg. légy üüügyes! aztán mondhatod karjaidat széttárva, hogy hát kérem, azért nem tudtam annyit készülni, mert ez az előadás.. :D
ésszel!!
csókom szórom feléd :* :*
még nem hétszentség, de 15 kreditnyi tárgyból mehetek pótolgatni orrba-szájba...
ötlet van, de hogy viccesek is legyünk, meg látványosak is...
ajj, köszönöm a bíztatást, majd meglátjuk hogyan lesz...
Kiálltok a rivaldába, viccesek lesztek meg látványosak (mondjuk egy bohócszerkóban) azzal nem lesz gond. Csak az előadás is legyen olyan! ;) Sok sikert kívánok innen is! (Arrébugrik) Meg innen is! XD
Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Személyes blogom. Néha picsog, néha lelkendezik, fotókat mutogat, videózik, mereng, bölcseket mond, hülyeségekkel égeti magát, emlékeket raktároz. És te ezt mind csillogó szemekkel olvasod.
mailme(et)wilika(pont)hu
ezen a címen lehet engem zaklatni!
RSS


balinto 2006
Hát jah... Elég nagy FÁKK lett ez az egész... Jól megszívtuk... Az egészben csak az a gáz, hogy a legvégén derült ki, hogy konkrétan mit várnak... És mindezt tök ingyé...