Komolyan

Tudom, ki fogtok röhögni, nektek akiknek a nagy része már párszor biztos istenesen szétitta magát jelentéktelen kis hülyeségnekfog tűnni az egész.

Szóval "a pia nem segít" – írtam az imént és d37312m1n3d rögtön le is csapott rá, bár magam sem vagyok teljesen biztos abban, hogy milyen értelemben tette ezt.

Először is; Nem, tényleg nem voltam még olyan komolyan berúgva. Annyit már ittam, hogy megérezzem, hogy valami más. No de pont itt a lényeg. Fizikailag éreztem a dolgot másnak, nem mentálisan. Nem volt az a sokat emlegetett "jóleső bódultság" sem a felszabadultság, a gátlások levetése... semmi! Viszont éreztem, hogy feszít kissé a fejem, a fókuszom rendetlenkedik, és talán az egyensúlyom sem kiváló.

Úgy írtam le magamban az egészet amint mentem haza a villamossal, mintha egy olyan autóban ülnék, melynek picit nagyobb a kormányholtjátéka, ám ennek tudatában tudom úgy irányítani az egészet, hogy ne menjek neki semminek, ne tűnjön fel senkinek. 

Gólyatáborból az egyik lánynak csak úgy maradtam meg, hogy "aki mindig táncolt"... pedig ami piát ott megittam... talán az egész elférne egy pohárban – azért az éhgyomorra fogyasztott tesco-ipariszesz, mint "hellodrink" kicsit kemény volt, legközelebb megnézem mire bólintok rá.
(Ugye nem tettetek semmit a rózsaszínkupakos ásványvizembe?)

Ha jól érzem magam, az az engem körülvevő emberektől van, a zenétől, az alkalomtól, és a temérdek körülménytől. 

Pia ide, vagy oda.

Wilika rokonlátogatáson volt karácsony után. Már az asztalnál ültek, mikor a felnőttek őt is aperitiffel kínálták.
– No Wilika? Egy kis Unicumot?
– Na, hát egy kis Unicumot elfogadok, köszönöm.
Wilika hamar ledöntötte a gyűszűnyi kesernyés likőrt, majd hátradőlt a székben. Gyomra kordult egyet, jelezvén, hogy már ideje lenne enni, ám az ebédet csak nem hozták. Az Unicum bizony elindult, hogy hamar bevackolja magát Wilika fejébe. Enyhe, feszítő érzésként jelentkezett. A szemben ülő rokon arcvonásai ilyenkor már nevetségesen összefolytak, és valamiért a szék is hintázni kezdett, habár egyszerű négylábú szék volt. "Most már igazán jöhetne az a leves" – gondolta magában. Előredőlt, fejét megtámasztotta az asztalon, a tányérjába nézett. Díszes, festett, mélytányér volt. Hirtelen elhalványult és eltűnt oldalra. Végre megszólalt egy távoli hang:
– Kérsz sárgarépát is a levesbe Wilika?

Kisujjam

Miféle hülye szólás az, hogy "egyedül vagyok mint a kisujjam?" Ez valami favágópoén?

Tényleg van olyan aki csont egyedül elmegy egy koncertre? Ő mit csinál ott? Bátyám azt mondta, hogyha meg akarok nézni egy bandát, akkor egyedül is el fogok menni a koncertjükre – például vasárnap LK-Beat, Kingston Cruisers a Gödörben.

No jó, de mi az ég fenéjét csinálok ott egyedül? Ha pusztán látni akarom a zenekart, akkor megnézem a neten a videóikat. Én Valakivel akarok menni, hogy kvázi "osztozzam azon az örömön", amit ott megélek – ugye a jó dolgok úgy az igaziak, ha nem csak mi örülünk neki. Egymagam ugráljak ott? Na abban lenne a legkevesebb élvezetem, sőt. Ha egyedül ténfergek ott a tömegben, akkor nagyjából úgy érzem magam, mintha fenevadak között járnék meztelenül, a földet parázs borítaná, és akárhova mennék, szemek követnének.

Ha viszont velem jön egy közeli ismerős akkor legtöbbször egészen megtáltosodom...

Nem, a pia nem segít. Komolyan.

No, nem akar valaki eljönni? Na, senki? Senki? Áhfene, akkor mindegy...

Kenyér

Az előszeletelt tartóskenyér borzasztó találmány, ám a préselt melegszendvics-sütéshez geometriáját tekintve a legmegfelelőbb .

Az embernek néha fel kell adnia elveit. Szörnyűség! 

Rasz... racionalizmus?

Wilika sorban állt a bérletpénztáraknál. Már csak két emberre volt a fabódétól, fülében szólt a PASO, lábával dobolt, finoman bólogatott a zene ritmusára. Kezében három szentistván és egy rákóczi; "az azt jelenti, hogy pontosan 250-et kapok vissza" – számolt magában. Nézett a pénztár felé, mikor hirtelen mozgást látott balra a látómezejének sarkában. Lenézett, egy barna kisfiú állt ott, alig a derekáig ha ért. Köszönt;

– Helló Gagarin!

Wilika nem tudta mire vélni a dolgot. A összeráncolódott a koszos arc, és mégegyszer:

– Helló Gagarin!

Wilika gondolatban a homlokára csapott, és kivette a fülhallgatóit.

– Bérletet veszel? – kérdezte ezúttal a saját... jellegzetes hangján a fiú.
– Igen...
– Tanuló havibérletet?
– Ugyan miért érdekel ez téged?
– Tanuló havi bérletet?
– De miért kérded?
– Kussojá', én kérdeztem.
– Hogy beszélsz?
– Neszójjábe köcsög, gyere majd oda, azt' lerendezzük, a kurva anyáddal együtt! – mondja a gyerek kinyitott kabátját szétlegyezve, karjait jellegzetesen széttárva mellkasát előreugrasztva.
– Vigyázzál magadra, hallod?

Majd a gyerek elfordult, és válogatott káromkodásokat fecsegve elment. Wilika visszadugta a fülhallgatókat a fülébe, és unottan mormogott;

– Mitől bűn a rasszizmus...?

és szólt tovább a PASO;

"... Ígérem, hogy uralkodok magamon... é-é-éé!"