Füles

Történt velem egy hete, hogy suli után beszaladtam a fukar üzletbe, mert a régebben kinéztem ott magamnak egy laptop-táskát. Tetszett, mert nem ordított róla, hogy gép van benne, nem volt olyan hivatalos mint a mostani, és nagy volt, rengeteg hely volt benne.

Hamar meg is találtam a sorok között a kérdéses géptarisznyát, és azon nyomban el is kezdtem nézegetni. Összement – gondoltam magamban. Csakugyan, azelőtt mikor néztem sokkal nagyobbnak tűnt. Próbáltam beleképzelni a gépet, az adapterét, egy egeret, jegyzeteket, könyveket, egy pár sonkás-sajtos szendvicset egy túrórudival... – szóval mindent amivel komikusan pufira szoktam tömni szerencsétlen mostani táskámat iskolába indulás előtt – de minduntalan ré kellett jönnöm, hogy bizony ez a sok minden ebbe sem fér bele. Még vagy fél óráig ücsörögtem a két sor között a földön, ölemben a kiszemelt táskával, oldalamon a jelenlegivel, kalapomat a homlokomra húzva, nehogy elkapják a tekintetemet, mire végre beismertem: Nem kell nekem most új táska. Legalábbis ilyen nem.

Kissé csalódottan, elindultam a kijárat felé. Belebotlottam a fülhallgatókba az egyik polcnál. Ott volt a Panaszkodik is amit Miki nagyon ajánlott, mert szépen szól, intraaurális – az-az agybadugós –, és nem is kell egy teljes havi ösztöndíjamat odaadnom érte. Ha már zenélő telefont vettem – 5 éve vettem utoljára új telefont, az is egy muzikális típus volt, ugyanúgy északról – gondoltam, egy jobb fülest is veszek hozzá.
Majd... – gondoltam – nem kell most minden szutykot megvenni. Azért kicsit ott maradtam még böngészni, mire egy kedves, vékony lány tűnt fel az oldalamon. Tétován matatott a fülesek között, majd hozzám hajolt és megkérdezte, hogy értek-e a fülhallgatókhoz. Magam is meglepődtem, hogy mennyi mindent tudok mondani a különféle típusokról – és hogy egyáltalán egy vadidegen lány szóba áll velem, igaz, ma egy ázsiai hölgyet igazítottam útba, amint a Fonót kereste. Kicsit beszélgettünk, nézelődtünk még ott, majd elhatározta magát, és a Panaszkodik mellett döntött. Hirtelen felindulásból – melyet valószínűleg erősen táplált a gyorsan kialakult szimpátia, vagy csak szimplán a sokk, hogy egy lány szólít meg a fukarboltban – én is lekaptam egyet a polcról, és elindultam a lány után. Látta, hogy ugyanolyan színűt vettem. Jéé, egyforma! – jegyezte meg mosolyogva. Beálltunk a sorba, fizetett, megköszönte a segítségem, majd sietve otthagyott a pénztárosnénivel, elnyelte a pláza.
Eltűnt a lány. Meg 5k a kártyámról is mire feleszméltem. Borzasztóan szólt aznap este az új fülhallgató.

Mára viszont nagyon megszerettem.

(Az új telefonnal fényképezve... csúnyácska nagyon a kamerája, de néha jól jön)