Ma egy éves a blogom. Nem gondoltam volna, hogy míg bármi hasznosba belekezdek, sorra hanyagolom el lelkesedés hiányában, az exhibicionizmusom van oly' erős, hogy ez a blog eddig kitart.
Az első bejegyzést 2007 március 28, hajnali 1 óra 51 perckor kezdtem írni, persze alvás helyett. Most is.
Mi történt az elmúlt egy évben? Mi volt a blogban?
• Elindult a blog, magam sem tudtam miért, és miről, de legfőképp, hogy meddig;
• találtunk egy kedves rokont, akivel rögtön harcba is keveredtünk, barátilag – ismerkedésképp elmentünk paintballozni és meg kell hagyjam, fantasztikus volt;
• azt hittem, hogy végre igen, aztán kiderült, hogy egyáltalán nem – erről később;
• sarut vettem – mérföldkő –, törölközőnapotzam;
• visszaregeltem az iwiw-re;
• szakállat kezdtem növeszteni – több-kevesebb sikerrel –, érettségiztem – örökre megjegyeztem, hogy az EEPROM nem mágneses elvű;
• képregényt rajzoltam;
• utaztam az időben emlékek, fényképek, zenék, és régi naplóbejegyzések segítségével;
• pólót nyomtattam;
• fényképezőgépet kaptam – ohlala!;
• felvettek a fősulira;
• szidtam a művészeket;
• picsogtam, dühöngtem, vágyakoztam;
• gólyatáborba mentem – és hiába fogadkoztak barátaim, hogy így-meg úgy nem fogom élvezni, és rossz lesz nekem, életemben olyan jól nem szórakoztam azelőtt;
• KisSKAlandra mentem – megint jól szórakoztam;
• találkoztam egy elmúlt szerelemmel – ami azért bántott (hülye emberi szokások);
• szenvedtem a matematikától – és szenvedek tőle most is;
• haverkodtam ska bandákkal;
• megint azt hittem, de aztán megint nem – de nagyon;
• volt anyázás a blogomon;
• álmodtam, és megpróbáltam tudatosan álmodni;
• kellemetlen kapcsolatba kerültem egy élő szpemmerrel, és egy közgáztanárral;
• ...
Mi nem volt? Nők! Mi más?
Egy két elcseszett plátói gondolaton kívül semmi. Jelenleg is, talán ez az egy ami hiányzik. Bár magam sem tudom. Eleve azt nem tudom, hol kéne kezdenem, és ha netán elkezdődne egy, akkor hogyan kéne folytatnom. Nem és nem.

mármint BLOGszülinapot! :D
Hát, nem ostromolnak annyira...
Szia kedves Wilika!
Boldog BLOG születésnapot kívánok neked.
Reméltem valami válaszreakciót kapok tőled.
Tudod olyanok vagyunk, mint a lávalámpa. Egyszer elsodródunk egymás mellett, egyszer egybeolvadunk.
( Lelki értelemben, legalábbis akkor, amikor elkezdted ezt a blogot írni én lélekközösséget éreztem veled. Azzal a fiúval aki jóindulatú, van humora azzal aki akkor is megvigasztalt amikor nem hiszem, hogy volt hozzá kedve- abban a nagy tunikába.)
Lehet, hogy ez sok, mini blog neked, mert egy éves lett a naplód, az emlékeid és te magad is.
puszi: Kati
Nem kívánok neked blogdog szülinapot, mert minek. Tiéd, én minek örüljek neki? (:D)
Ha hagyod, hogy olyan gondolatok irányítsák a tetteid, amik fő tárgya nő, mit vársz? This was only a clue...
(Női fajtársak: NEM félreérteni! Nem vagyok homi. Szeretem a nőket. De NE irányítsanak. SENKIT. :))
Harmadrészt, íme az első benyomáosm a mostani postod olvasása után: "Feléledt poraiból... Long live the...Wilika" :)SENKIT!
Há éppen ez-az, hogy nem is irányítják azok a gondolatok... legfeljebb olyanok, hogy "közel ne menj, ne légy hülye, ne képzelj már sokat magadról! stb..."
Az utolsót kifejthetnéd bővebben....
Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Személyes blogom. Néha picsog, néha lelkendezik, fotókat mutogat, videózik, mereng, bölcseket mond, hülyeségekkel égeti magát, emlékeket raktároz. És te ezt mind csillogó szemekkel olvasod.
mailme(et)wilika(pont)hu
ezen a címen lehet engem zaklatni!
RSS


balinto 2006
áháhá!! boldog szülinapot ^^
az asszony is besétálna a kastélyodba, ha hagynád végre öregem :D
:*