Apró siker

Ha csak egy rövid időre is, az éberséghez végtelenül közel, még ha nem is csináltam nagy dolgokat...
De sikerült. Valahogy, megint megtalált a tudatom álmomban.

Nem emlékszem pontosan arra, hogy mikortól, és magára az álomra sem emlékszem teljesen, de így is nagyon örülök neki.

Tegnap annyit olvasgattam a Szakíts ha bírsz blogot, hogy az álmomba is beette magát pár történet. Onnantól emlékszem az álomra, hogy jön haza a férje (élettársa/bátyja/akárkije akitől tartani kell) a lánynak akinél vagyok, én meg hirtelen jobb ötlet híján beálltam az ajtó mögötti résbe – most, hogy visszagondolok nehezen nyíló fürdőszobaajtónkról mintáztatott – és ott bújtam el. Hatalmas, talán több mint két méter magas ember jött be, kopaszodó, szódásszifon-szemüveges tohonya alak. Hamar kifordultam az ajtó mögül, és kiszaladtam, reménykedve abban, hogy nem néz hátra és bár nagyon tartottam tőle, hogy meghall, érdekesen arra sem figyelt fel, hogy pár ügyetlen mozdulattal próbálom magam után berántani az ajtót.

Meglepve tapasztaltam, hogy nem egy panelház lépcsőházában vagyok. Sokkal inkább egy elegáns ház előszobájában. Találtam egy újabb ajtót, azon kimentem, és nagy megelégedésemre végre egy kacskaringós, cirádás, kovácsoltvas-korlátú lépcsősor alján találtam magam. Valahol itt jött vissza a tudatom, mert gondoltam egyet, és úgy döntöttem nem akarok lépcsőzni, mi van, ha jön utánam a kopaszodó ember, gyorsabban kell feljutnom a tetejére, ezért komótosan fellendítettem a karjaimat, és elkezdtem felfele lebegni szintről-szintre kapaszkodva.

Amint lassan, mind feljebb rúgva magam minden szintről, egyre feljebb jutottam azon gondolkodtam, hogy túl közel érzem magam az éberséghez, lehet, hogy az egészet csak képzelem, nem is álmodom. Aztán végül is úgy döntöttem hogy de, ez már igenis álom, de éreztem, hogy nagyon törékeny – visszagondolva, forognom kellett volna, vagy a tenyeremet összedörzsölnöm, azt olvastam, hogy az segít meghosszabbítani az álmot. Érdeklődve figyeltem, hogy mennyire éles, részletgazdag minden. Este pont azon tűnődtem, hogy vajon tudatos álmunkban a környezetet is nekünk kell-e kitalálnunk? Egyre kíváncsibb lettem, ezért megálltam az egyik szinten és körülnéztem.

A lépcsőház dugig volt tömve mindenféle kacattal. Antik bútorok, telepakolva régi lemezekkel, papírokkal, porcelánnippekkel. Odasétáltam egy polchoz, és elkezdtem nézegetni, mik vannak rajta. Nem is tudom, hogy mi volt igazán az amit kiszúrtam magamnak. Talán egy makett, esetleg egy ólomkatona, apró szoborcsoport, tényleg nem tudom minek nevezzem. Világháborús katonák vontattak rajta egy ágyút, talán lovak is voltak a kompozícióban. Ki is volt festve, és nagyon apró volt az egész. Érdeklődve figyeltem, és csak ámultam, hogy mindez csak álom, és bár tudatomnál vagyok, magát a környezetet nem én alakítottam ki.

Valószínűleg ilyenkor tájt kezdtem ébredezni, eddig emlékszem. 

Nos, összegezve;
Persze, nem volt egy izgalmas, esetleg tartalmas álom, de mint kísérlet, próbálkozás, mégis élmény volt.