Illetlenség

...mitöbb, pofátlanság egy számot egymás után többször is meghallgatni, hát még ha egész nap az loopol a fejünkben. De egyszerűen nem bírom megállni.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Men At Work – Down Under

Gáz

Gáz...
mégpedig általános...
tehát köz-
az-az közgáz!
Ráadásul kettes, tehát mindezt összegezve;

Közgáz II

Ezen tárgy előadásain estek meg a következő kis "gegek"

Wilika és pi3c3 bevackolták magukat a kiselőadó sarkába, lévén, hogy ott találtak konnektort amire rácsatlakozhattak laptopjaikkal. pi3c3 szép, alaposan formázott, stílusokkal tarkított jegyzetet csinált minden órán, és Wilika is serényen gépelt az előadások alatt.

Csakhamar megjött az új előadó, egy fiatal, húszas évei végén járó, szőke lány képében. Igen nehezen kezdett neki az órának. Először nem találta a projektorra a csatlakozást, aztán a hatalmas vetítővászon fogott ki rajta, amely minduntalan visszaugrott félútról, – eközben a teljes terem, de még ő maga is jól szórakozott a mutatványán – mire sokadszori próbálkozásra lehúzta és rögzítette. Úgy látszott, hogy most már nekikezd az órának. Ránézet Wilikáékra és hetykén így szólt:

– Hátulról a laptoposok mehetnek is ki, kint is tudnak játszani.

Wilika faarccal – magában gonosz és obszcén dolgokat mormogva – egy határozott, ám mégis faragatlanul hanyag rántással kitépte a notesze tápcsatlakozóját, magasba emelte a gépet és átfordította a képernyőt a tanár felé, hogy az jól láthassa a szövegszerkesztő ablakát. A tanerő arcán kellemetlen érzések, többek között némi kín, és a meglepődés fintora tükröződtek.

– De le lehet tölteni az előadást!

Wilika fejében egy újabb mondat manifesztálódott – melytől még Sz. István is elszégyellte volna magát a 15 év tapasztalatával –, amivel rákérdezett volna, hogy ez esetben, a tanárnő ezen logikáját alapul véve, ugyan mit keres a teremben a többi száz diák – de mivel ezt sem tudta hirtelen udvarias formában előadni, inkább csúnyán nézett és hallgatott.

Legközelebbi előadásra is laptoppal jöttek Wilikáék, ezúttal Parfi is velük volt, akivel együtt töltötték az előző lyukasórát. Pont a leghátsó sor közepén találtak maguknak helyet. Lévén, hogy kevés a fali aljzat az iskolában, egyikük mindig egy hármas hosszabbítót hordott magánál, amit rögtön csatlakoztattak is a falba, a kábelt diszkréten a padokig elvezetve. Olyan jól sikerült elrejteni a vezetéket, hogy hamarosan zajra lehettek figyelmesek; egy lány állt mögöttük, fél lábon, egyik csizmáján ott volt többször is áthurkolódva az elosztó. Wilika nézte a lányt majd pi3c3-hez fordult:

– Na nédd csak Miklós, millyen szépet fogtunk... Ajj, mán el is szökött!

Hamar rendet raktak és bekapcsolták gépeiket. Ilyenkor jött be a tanár, megállt a katedra közepén, rámutatott a fiúkra, majd pattogós hangon így szólt:

– Nna, ott egy laptop! Ti fogtok nekem segíteni!

Újabb illetlen víziók bugyogtak fel – most már – mindhármuk fejében. Többnyire lovak voltak benne, meg a kedves tanárnő – olyasmi ami ilyenkor eszébe jut az embernek.

Kiderült, hogy a tanárnak egy laptopra van szüksége, melyet ráköthet a projektorra, hogy arról vetítse az előadást. Wilika kaján vigyorral az arcán dőlt hátra;

– Hát, nekem csak DVI csatlakozó van a laptopomon, a suli projektora pedig D-SUB-os, sajnos nem segíthetek.

Ám Parfi volt olyan rendes, hogy levitte a tanárnak a gépét, elé tette és felébresztette a hibernálásból. A képernyőn a lyukasórából ott maradt beszélgetési ablakok voltak.

– Nem órán kell ám Skypeolni! –vetette oda.

Parfi lenyelte a hálátlan nőszemély kommentjét és visszaült pi3c3ékhez.

Úgy tűnt, most már nekifoghat az előadásnak, de nem. A presenteréből kifogyott az elem, így hát elkérte Viktor mp3-lejátszójából az elemeket. Talán nem is meglepő, hogy ő lett a következő akit megajándékozott fokozott figyelmével, ugyanis ő is laptoppal jegyzetelt. Természetesen neki sem hitt, hogy csupán a jegyzetelést megkönnyebbítendő hozta magával gépét, mire Viktor – tanulva Wilikától – hamar odafordította a kijelzőt a katedra felé.

– Na jó, de ott még vannak ám gombok a tálcán!
– ...meg van vagy 30 segédalkalmazás a háttérben, ami hozzátartozik a rendszerhez. – morgott magában Wilika.

Rita, jegyzetét az ölében tartva, serényen irkált, mégsem kerülhette el, hogy ő is kapjon egy kedves megjegyzést:

– Nem órán kell mobilozni!

Valahányszor új dia jelent meg a vásznon, pi3c3 mindegyiket villámgyorsan legépelte, megformázta és hozzáírta a tanár szájából elhangzott kiegészítő gondolatokat. Épp két slide közti szünetben rendezgette a fájljait az Intézőben, mikor Wilika arra lett figyelmes, amint az ifjú tanerő settenkedik fel a sorok melletti lépcsőn, csendben pi3c3 háta mögé kerülve. Mikor nem találta az órai jegyzetet a képernyőn, a rajtaütés mételyes örömével feltüzelt hangon ráförmedt a fiúra:

– NA EZ A BUNKÓSÁG! TEDD EL DE NAGYON GYORSAN AZT AZ INTÉZŐ ABLAKOT! TEDD EL DE NAGYON GYORSAN! – ilyenkor ütött pi3c3 egy varázslatos "alttab"-ot, mire megjelent a teljes órai anyag – EZ AZ ABSZOLÚT BUNK... jééé, tényleg.

Wilikánál itt elszakadt a cérna, feje elkezdett vörösödni, bordáira egyre hatalmasabb nyomás ült, majd egyszercsak kirobbant belőle a hisztérikus röhögés, özönlöttek a könnyei, fejét a gépe billentyűzetére hajtotta és rácsapdosta a kijelzőt. A tanár futó lépésekkel ment vissza a helyére, és végig próbálta rendre inteni a társaságot, köztük a már légszomjjal küszködő Wilikát...

Bár úgy adtam elő, de nem, a történetet nem én találtam ki, hanem maga az élet szülte.

Apró siker

Ha csak egy rövid időre is, az éberséghez végtelenül közel, még ha nem is csináltam nagy dolgokat...
De sikerült. Valahogy, megint megtalált a tudatom álmomban.

Nem emlékszem pontosan arra, hogy mikortól, és magára az álomra sem emlékszem teljesen, de így is nagyon örülök neki.

Tegnap annyit olvasgattam a Szakíts ha bírsz blogot, hogy az álmomba is beette magát pár történet. Onnantól emlékszem az álomra, hogy jön haza a férje (élettársa/bátyja/akárkije akitől tartani kell) a lánynak akinél vagyok, én meg hirtelen jobb ötlet híján beálltam az ajtó mögötti résbe – most, hogy visszagondolok nehezen nyíló fürdőszobaajtónkról mintáztatott – és ott bújtam el. Hatalmas, talán több mint két méter magas ember jött be, kopaszodó, szódásszifon-szemüveges tohonya alak. Hamar kifordultam az ajtó mögül, és kiszaladtam, reménykedve abban, hogy nem néz hátra és bár nagyon tartottam tőle, hogy meghall, érdekesen arra sem figyelt fel, hogy pár ügyetlen mozdulattal próbálom magam után berántani az ajtót.

Meglepve tapasztaltam, hogy nem egy panelház lépcsőházában vagyok. Sokkal inkább egy elegáns ház előszobájában. Találtam egy újabb ajtót, azon kimentem, és nagy megelégedésemre végre egy kacskaringós, cirádás, kovácsoltvas-korlátú lépcsősor alján találtam magam. Valahol itt jött vissza a tudatom, mert gondoltam egyet, és úgy döntöttem nem akarok lépcsőzni, mi van, ha jön utánam a kopaszodó ember, gyorsabban kell feljutnom a tetejére, ezért komótosan fellendítettem a karjaimat, és elkezdtem felfele lebegni szintről-szintre kapaszkodva.

Amint lassan, mind feljebb rúgva magam minden szintről, egyre feljebb jutottam azon gondolkodtam, hogy túl közel érzem magam az éberséghez, lehet, hogy az egészet csak képzelem, nem is álmodom. Aztán végül is úgy döntöttem hogy de, ez már igenis álom, de éreztem, hogy nagyon törékeny – visszagondolva, forognom kellett volna, vagy a tenyeremet összedörzsölnöm, azt olvastam, hogy az segít meghosszabbítani az álmot. Érdeklődve figyeltem, hogy mennyire éles, részletgazdag minden. Este pont azon tűnődtem, hogy vajon tudatos álmunkban a környezetet is nekünk kell-e kitalálnunk? Egyre kíváncsibb lettem, ezért megálltam az egyik szinten és körülnéztem.

A lépcsőház dugig volt tömve mindenféle kacattal. Antik bútorok, telepakolva régi lemezekkel, papírokkal, porcelánnippekkel. Odasétáltam egy polchoz, és elkezdtem nézegetni, mik vannak rajta. Nem is tudom, hogy mi volt igazán az amit kiszúrtam magamnak. Talán egy makett, esetleg egy ólomkatona, apró szoborcsoport, tényleg nem tudom minek nevezzem. Világháborús katonák vontattak rajta egy ágyút, talán lovak is voltak a kompozícióban. Ki is volt festve, és nagyon apró volt az egész. Érdeklődve figyeltem, és csak ámultam, hogy mindez csak álom, és bár tudatomnál vagyok, magát a környezetet nem én alakítottam ki.

Valószínűleg ilyenkor tájt kezdtem ébredezni, eddig emlékszem. 

Nos, összegezve;
Persze, nem volt egy izgalmas, esetleg tartalmas álom, de mint kísérlet, próbálkozás, mégis élmény volt.

Agresszív törpék, Combino az Amazonason

A tudatos álmodást állítólag úgy lehet elérni, hogyha a lehetetlen dolgokat észrevesszük az álmunkban.

Nekem nem sikerült;

Álmomban törpenövésű emberek támadtak nekem, motorjaikról leszállva, de egy méretes frottírtörölközővel ami szerencsére nálam volt, sikerült távol tartanom őket, viszont elfelejtettem övet venni, így a tusakodás közben nadrágom lötyögött rajtam. Ez még akár a való életben is előfordulhatna ugye, de itt már gyanakodnom kellet volna.

Továbbá nem furcsálltam egy picit sem azt, hogy a Combino bekúszott egy amazonasi őserdőbe, és mikor már nagyon csapta felfele a vizet, kis egymás után kötött facsónakokká változott, aztán jött egy emelkedő az Amazonason, de egy levéltorlasz elzárta, és nekem kellett kitisztítanom, de egy krokodil feküdt alatta, és megijedtem, de nagyon álmos volt, így nem támadott...

...ellenben azokkal a rendkívül kellemetlen törpékkel... egyik annyira nem akart távol maradni, hogy kénytelen voltam megfojtani a törölközővel...

Nem zavart az sem egy múltkori álmom alkalmával, hogy otthon, a házunkban, a lépcsőn egy régi BMX-szel levágtatva az emeletről, egy hat sávos autópályán száguldó, irtó hosszú platformra érkezem – az étkezőnk helyett –, amit nem is vontatott semmi, ezért a végére érve könnyedén leugrattam, és gond nélkül csináltam egy 180 fokos fordulatot elsőkeréken, amire nagyon büszke voltam akkor – valójában életemben nem próbáltam ilyesmit, a yo-yo volt a legextrémebb, de abban sem jutottam messze.

"köcsögöcske"

Az iwiwen már kezdem megszokni a spam-eket, a különféle aloe-csodákat, és egyéb ügynökségek hirdetéseit.
De a mostani az számomra teljesen újdonság volt:

"Kedves Vilmos!

Pénzügyi területre keresek egy pénzéhes, és gyakorlati tapasztalatokra vágyó hallgatót (vagy pályakezdőt), akinek átadhatom azt az értékesítési tudást, melyet az elmúlt 15 évben összegyűjtöttem!

Üdvözlettel:
Sz(itt cenzúrázom) István"

Nem szokásom foglalkozni az ilyen levelekkel, de egyrészt meglepve tapasztaltam, hogy valódi – vagy legalábbis annak tűnő – regtől jött a levél, illetve egyébként is olyan passzban voltam, hogy válaszoltam neki pillanatnyi kedvemet tükröző stílusban:

Kedves István!
Elfoglalt diák vagyok, dugd fel magadnak a 15 éves tapasztalatodat és hagyj békén.

Üdvözlettel:
Cseh Vilmos

Nem vártam rá választ – a spammerek nem szoktak visszaírni, igaz-e? –, de pár perc múlva kaptam egy újabb levelet:

Nem elfoglalt, hanem köcsög diák vagy, aki a dolgozó emberekkel tartatod el magad, utánna meg vesztes leszel egész életedben.
Feldughatod magadnak majd a szaros diplomádat!

Kérdem én:
Az adatlapot böngészve felmerült bennem pár kérdés: egy ZRT vezetője, 40 éves "úriember", képes egyáltalán ilyen stílusban kommunikálni a potenciális balekokkal? Létezik, hogy egy akármilyen nagy ZRT vezetője – persze csak ha hinni lehet az adatlapjának – saját iwiw-es regjét felhasználva, spammel? Mindezt teljesen manuálisan?

Az "úr" adatlapja itt megtekinthető (persze csak ha regisztrálva vagy az iwiw-en)

Meglepően  interaktív, még váltottam vele pár levelet – a kérdés jogos, ugyan miért foglalkozom vele? –, de színvonalban sajnos egyik levele sem nyújtott többet. Legutolsó levelében mindössze ennyi volt:

"köcsögöcske"

Link

Tudatos álom

Ma éjjel spontán tudatos álmom volt. Nem emlékszem minden részletére, ez a kis szelet is csak a zuhany alatt villant be.

Valami kergetett a lakásban, kirohantam az erkélyre, és hátrapillantva a valamire, ráeszméltem, hogy ilyen csak álomban lehet. Vettem egy nagy levegőt és átléptem a korlátot – ha tévedtem volna, akkor most két és fél - három emeletnyi zuhanás után feküdnék a kórházban/ravatalon.

Felettébb szórakoztató repülni, csak kicsit nehéz. Körülbelül úgy megy mint a sirályoknak. Lendület kell hozzá, bár lehet, hogy legközelebb megpróbálok, csak úgy lebegni.

Borzalom!

Hallottatok már öreg magyar politikust hancúrozni élőben?

Iszonyat...