Az a vicces...

...hogy ha valamiben egy kicsit elkezdek bízni, akkor végén legtöbbször kisül, hogy kár volt, mert úgy rossz az egész ahogy van. Itt van például a keddi matematika zh.-m. Kicsit gyakoroltam rá, körülbelül már értettem is, hogy mire megy ki az egész – sorozatok, függvények, határérték, mittudomén –, gondoltam "ebből még akár valami jó is lehet!" De ugyan. Ültem majd' egy órát a három feladat felett, mindegyikbe kicsit belekezdtem, ameddig meg nem akadtam, hatszor átírtam, átnyilaztam, újraírtam, áthúztam, majd beadtam.

Viszont volt egy fizikám is réges-rég, csak annyi össze-vissza szünet meg ünnep volt közben, hogy több mint egy hónapig volt a tanárnál az összes zárthelyi. A dolgozat 28 pontos volt, mondta, hogy aki 5 pont alatt teljesített, az gondolkodjon el picikét, majd hozzátette, hogy vannak ám stréberek is. Voltak is páran, mire  én is sorra kerültem, a harmadik legjobb dolgozattal. Nofene! Megemlítendő, hogy éppen sikerült a kettes szintet megütni, ugyanis 14 pontot gyűjtöttem össze.

A lényeg az annyi, hogy a "bízz magadban, akkor menni fog" szöveg a legnagyobb hülyeség a világon, semmi köze a kettőnek egymáshoz. 


Kategóriák

Merengő , Informatív

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. pi3c3:
    2007. 11. 11. 0:37

    Tiszteletem Wilimester!!!

    Szerintem no para a matek miatt... A második feléből majd felkészítem a társaságot... xD Deriválni még egy moha is tud... Integráláshoz már lehet hogy jobb ha eléred egy fél ló szintjét. Mindenesetre ez egy FOSH volt. Nekünk se magyarázta el rendesen a talicskás néni az összefüggéseket határértékből...

    Amúgy a bízz magadban című dologhoz két fontos tényező kell... Az egyik a tanár, a másik meg A TANÁR. :P A TANÁR tud tanítani és magyarázni a tanárral ellentétben. Csak ugye az pízbe is kerül ám... :P Na poént félretéve. Tényleg valamilyen szinten két dolog kell hozzá. Az egyik a kitartás, a másik meg a forrás. Ha van időd utánajárni a dolgoknak, akkor a kitartásod is meg lesz... Mondjuk a forrás az elég gyakran kétséges és érthetetlen... SAJNOS!

    No mind1 majd tal kedden... :P

  2. narkolepsziás őzi-pandora-102 fogú dóri:
    2007. 11. 14. 9:55

    régóta köztudomású, hogy a felsőoktatáshoz nem tudás kell, hanem szerencse és egy jó puska! :*

  3. zoofi:
    2007. 11. 14. 11:29

    jó, akkor így próbálok meg hozzáállni, hogy lássam előre sorsomat. :D

  4. wilika:
    2007. 11. 15. 20:53

    jó puska, szerencse...
    áh, egyik sem jellemző rám...

Mondj valamit

Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006