Elqrtuk

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. A BMF-en ilyen böszmeséget még diák nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végiglustultuk az utolsó másfél-két hetet. Teljesen világos volt, hogy amit csinálunk, az nem tanulás. Amit meg lehetett tanulni egy nap alatt, azt az elmúlt egy hónapban nem sikerült.
Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a következő ZH-ig nincs idő tanulni. Veres Daninak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az anyagszerkZH ideje...

Patetik III

...és még mindig van.

Ismételt beszélgetés Tündével.

– Jaj, a szülés az olyan... uhh.
– Mert a szex az gusztusosabb?
– Mivan?!
– Hát ott is folyik mindenféle nedv, meg mittomén, nem értek hozzá.
– Azért két teljesen különböző dolog.
– Mindekettő egy Csoda!
– Hát, van akinek csodaszámba megy mi?
– Jah... ... EZ AZ, RÖHÖGD KI A NYOMORÉKOT! GYERÜNK, RÖHÖGJ CSAK!

...és mindketten nevetünk a buszmegállóban.

Patetik II

Van az a pici lakás a Margit körúton. Olyan jó lenne ott lakni. Reggel csak egy kis séta vinne a sárga szöcske megállójába, és benn is lennék a fősulin.

Este meg a másik irányba indulnék – állítólag valami debil nagy diszkó van arra – felszednék néha egy-egy betépett csajt, hazavinném, szex minden mennyiségben, konyhapulton, mikró tetején, WC ülőkét a fejére csapdosva, tükörnek döntve, tejszínhabbal szórakozva, vagy csak úgy hagyományosan az ágyban, aztán reggel kalács-kakó, buszjegy az ajtó mellett, viszlát!

A valóságot meg szemléltesse a tegnapi beszélgetésem Tündével:
– ...de ez amúgy elég nyugdíjas ház, nem Vili?
– Annyira nem, múltkor is hazakísértem egy tök csinos lányt...
– Nem is kísérted, hanem követted, nem?
– Najó, tényleg...

Patetik

– Bármikor szarráverlek csében!
– Nekem meg van csajom.

Nincs barátnőm, Counter Strike-kal meg még életemben nem játszottam.
Maga vagyok a megtestesült szánalom...

Imprint

Olyan furcsa. Ha becsukom a szemem, még mindig látom a Dreamweaver ablakát. Most már értem,hogy régen miért találták fel a képernyőkímélőt.

De valahol megérte.
Igaz, még nem az igazi, vannak benne sutaságok, de az utóbbi időkben talán a legjobb amit csináltam.

Kicsit az oldalról;
Az egész ott kezdődött, hogy még év elején beregisztráltam a fősuli könyvtárába és meg is kaparintottam az utolsó – meglehetősen öreg – példányát a nekünk ajánlott matematika példatárnak. Otthon be is scanneltem, ugyebár nem az enyém, egyszer majd vissza kell vinnem, aztán gondoltam, hogyha már nekem megvan, miért ne lehetne meg másoknak is, úgyhogy feltöltöttem.
Kiderült, hogy ezt a példatárat éppen nem nyomtatják, nincsenek belőle felesleges példányok, ezért csak az élelmesebbeknek jutott, akik még év elején elmentek a könyvtárba, vagy egy bukott ismerőstől elkérték. Matektanárom nem tudta, hogy mihez kezdjen, mert ennyit fénymásolni nem tud, máshogy meg nem juthattak volna hozzá a diákok az értékes gyakorlófeladatokhoz. Ahogy tanakodott magában, felemeltem a fejem a padról és álmosan közöltem vele, hogy én feltöltöttem netre. Ennek ő igen megörült, és kérte, hogy tudassam mihamarabb a diákokkal a linket. Meg kell hagyni, nagyon odafigyel rám a tanár azóta, talán túlzottan is. Néha sajnos nem hiszi el, hogy abszolút hülye vagyok a dologhoz.

Szóval aznap délután leültem a gép elé és valami gyenge kis oldalt összeraktam. Aztán úgy voltam vele, amikor találtam valami hasznosat, azt is feltöltöttem oda, sőt, később még Miki barátom is beszállt, a mókába, egy-egy jegyzettel, segédlettel.

Hogy van-e valamilyen jövője a dolognak? Majd meglátjuk. 

Mondomén...

Ehh, az optimistáknak is lóf_szt a s_ggükbe. A matekom csakugyan gyenge lett. Sebaj – gondoltam – majd a következő! Mert hát voltam én hétvégén matektanárnál, és megértettem amit következőnek fogunk venni. Úgyhogy gyakorlatot már úgy vártam, hogy most már tudom az alapjait a deriválásnak, érteni fogom amit most tanulunk. Nah, ez volt a következő hiba, már megint elbíztam magam. Ültem, figyeltem és folyamatosan nőtt bennem a feszültség... vagy sokkal inkább a düh hogy én ezt nem értem... és az rossz volt.

...de veszettül.

Azt mondták, hogyha ilyet rajzolok a füzetembe, akkor hátraülhetnék az első sorból, és akkor talán a tanár sem akar nekem majd mindenáron segíteni.

Az a vicces...

...hogy ha valamiben egy kicsit elkezdek bízni, akkor végén legtöbbször kisül, hogy kár volt, mert úgy rossz az egész ahogy van. Itt van például a keddi matematika zh.-m. Kicsit gyakoroltam rá, körülbelül már értettem is, hogy mire megy ki az egész – sorozatok, függvények, határérték, mittudomén –, gondoltam "ebből még akár valami jó is lehet!" De ugyan. Ültem majd' egy órát a három feladat felett, mindegyikbe kicsit belekezdtem, ameddig meg nem akadtam, hatszor átírtam, átnyilaztam, újraírtam, áthúztam, majd beadtam.

Viszont volt egy fizikám is réges-rég, csak annyi össze-vissza szünet meg ünnep volt közben, hogy több mint egy hónapig volt a tanárnál az összes zárthelyi. A dolgozat 28 pontos volt, mondta, hogy aki 5 pont alatt teljesített, az gondolkodjon el picikét, majd hozzátette, hogy vannak ám stréberek is. Voltak is páran, mire  én is sorra kerültem, a harmadik legjobb dolgozattal. Nofene! Megemlítendő, hogy éppen sikerült a kettes szintet megütni, ugyanis 14 pontot gyűjtöttem össze.

A lényeg az annyi, hogy a "bízz magadban, akkor menni fog" szöveg a legnagyobb hülyeség a világon, semmi köze a kettőnek egymáshoz. 

Semmi kedvem

Ich hab' keine Lust...

...csak valahogy ki kéne belőle jönni.