Nem megy

Ülök az előadásokon, lapozgatom a tankönyveimet, nézegetem az oktatóanyagokat.

Rengeteg információ, adat, tudomány. De én semmit sem értek belőlük. Pedig minden azt sugallja, hogy teljesen egyértelmű. Ha valamit végre megértek, rájövök nem érdekel. Én azért jöttem ide, mert láttam, hogy rengeteg érdekes és hasznos dolgot fogok itt tanulni. Nyomda és média, emlékszem, ez ragadott meg – illetve az, hogy nem volt felvételi.
De az csak harmadik évtől van. Addig éljek túl? Matematikát, fizikát, és megannyi bizarr tudományt, melyről magam is jól tudom, hogy messze meghaladja az én képességeimet. Szerény elme vagyok én. Valamiért azt hittem, hogy menni fog és most úgy érzem, hogy az elsők között fogok elhullani.

Bátyám azt mondta, hogy művészhallgatónak inkább el tudna képzelni, mint mérnöknek. Szép. De nekem végtelenül gennyes, és visszataszító ez az egész művészmizéria. A felvételizés, a mappahurcolás, az álságosság, a fölényesség, a dicsérés, ajnározás, a fikázás, köpködés.
Semmi kedvem ahhoz, hogy mászkáljak egy ormótlan mappával a hónom alatt – teszemazt egy kecses CD, esetleg egy weboldalcím helyett –, hogy néhány mogorva tekintet végigmustrálja, majd jól összeköpködje a dolgaimat, aztán mondjuk valami perverz véletlen folytán mégis felvegyenek, és beüljek a művészkék közé.

Az a baj, hogy lusta is vagyok. Legalábbis úgy tűnik. Viszont ha nem lennék elég lusta, akkor meg már kimarta volna teljesen a gyomromat az idegesség.

Amit nem értek;
Az évfolyamban tapasztalt átlaghoz képest én még kiemelkedően érdeklődő és lelkes vagyok, egész jól megértem amit tanulunk. Mit csinálnak a többiek?

(megjegyzendő, akad olyan dolog, amit értek és még tetszik is, de azt meg egyáltalán nem értem hogy jön leendő munkámhoz)