Újabb mód az időutazásra

Nos, hazajöttem egy hetes offline, száműzetésemből. Hamarosan leírom, mi történt velem ott, de előbb egy kis offline blogtermék:

Bár nem valószínű, hogy friss tapasztalatom különösebb újdonság lenne mindenkinek, de találtam egy módot az időutazásra. Nem kellenek hozzá féreglyukak, sem rozsdamentes acélkarosszériával szerelt autó – esetleg fluxus kondenzátor –, de még különösebb mágia sem.

Csak zene. Az én esetemben éppen mp3 formátumban tárolva (ráadásul jó minőségű VBR, azt szeressük).

Tehát van itt ez a Quimby nevű formáció. Nem tudok sok mindent róluk, de sosem fogom őket elfelejteni. Egy elmúlt lány „erőszakolta” rám egy albumukat. Mint az ő esetében megannyi más dologgal, ezzel szemben is elég elutasító voltam. De végül megszerettem. Pedig nem volt egyszerű. Nagyon nyomta nekem, és elég gyakran adott hangot az irántuk érzett rajongásának – amit nem viselek egyszerűen, de erről majd később. Megaztán erőst hívogatott, hogy menjek vele koncertre, én is vergődjek, a hömpölygő embermasszában, amitől a mai napig mániákusan félek – ám a mai állapot már egy meggyógyult tüdőrákos maradék köhhintése az akkorihoz képest –, sőt akkoriban, valami mételyes ellenérzés, gyilkos gyűlölet is keveredett az érzés mellé.

Lényeg az egészben, hogy bár nem volt egyszerű, de valami miatt mégis megszerettem, ám nagyon sokáig felparázslott még bennem a düh, és az elkeseredettség, ha a számaikat hallottam.

Idefele jövet – épp offline vagyok, falun, félkész házunk padlásán, egy kiszolgált kempingágyon ücsörögve, – az autóban hallottam egyik számukat a Petőfin – tudtátok, hogy milyen jó zenéket játszanak a az új Petőfi rádión? – és ezúttal elmarad az a borzasztó érzés. Most felütöttem a Winampet, előkerestem őket a libraryból és most is azt hallgatom.

Épp „időutazom”...

Egyik-másik szám feloldott néhány emlékképet, melyet akkoriban égetett még agyam zavaros barázdáiba. Eszembe jutott a tél hidege, a citromos teám fura íze, a betegség gumója a torkomon – sokat betegeskedtem akkoriban –, a nassként elfogyasztott, hihetelen mennyiségű levesgyöngy, melyből nagyanyám német barátnője mindig több zsáknyit hoz, a mozdulatok, ahogy a telefonon matatok, hogy a számát előkeressem a lánynak, a régi gépem, tápegységének melege, ahogy kitölti budai szobácskámat, a modem csicsergése – betárcsázós voltam még –, egy doboz macskanyelv, egy busz, egy doboz vonakodva megvásárolt óvszer, lakótelepi kockák, karate-gi, egy pár seiken-védő, sültkrumpli, színes, csíkos harisnyák és még nagyon sok minden más...