Exhibicionizmus ami nekem is sok

...ehh, borzalmas ez a gépfüggőség. Mindent kihúztam már a laptopból, hibernáltam összecsuktam, lementem a konyhába inni és közben eszembe jutott, hogy "de'iszen én írni akarok!"

Gép elé lehuppan, felnyit, indít, jelszó bead, egeret rágyug, és itt is volnánk. Ha már itt vagyunk, akkor megnézzük még a fórumokat és egyéb közösségi blogokat, melyeket folyamatosan látogatok, hátha van egy-egy új hozzászólás, néhány kedves dicséret, egy megtorlandó sértés, esetleg egy megcáfolandó állítás, vagy csak egy poén ami arra vár, hogy hangos csattanóval lecsapjam.

Szerencsére már ezeken is túl vagyok, úgyhogy következzék a lényeg:

Épp a bitek végtelen tengerén szörföztem, mikor barátom ugrott fel windows taskbar-omról, egy Messengerablak képében. Kérdezte, hogy nem akarom-e megmutatni a szűkebb nagyvilágnak a képeimet.

Anno, mikor sulimban kint ültem szünetben, az iskola aulájában, photoshop-tanárommal, ő látva pár másik osztálytársamat – akik nagy fotóművészként már több helyen megjelentek –, valamint az én munkáimat, megkérdezte, hogy "És neked mikor lesz kiállításod?"

"Legyen akinek van hozzá elég nagy arca..." – válaszoltam.

Szóval visszakérdeztem barátomnak, hogy ugyan hol, minek és milyen keretek között? Azt mondta, hogy ez egy lehetőség ifjú művészeknek a bemutatkozásra.

Mondom, akkor az épp elég is nekem, én ugyanis mérnök akarok lenni, a művész az én szemeben ritka gusztustalan fajta. Veszélyes dolog ez a művész téma, múltkor elkezdtem írni róla egy bejegyzést, aztán az ötödik oldalán abbahagytam és rájöttem, hogy ennyi mindent nem rakhatok ki a blogra. De egyszer még bővebben visszatérek rá.

Különben is, amiket én csinálok... most kommolyan, van köztük olyan, amit valaki jószívvel kinyomna egy – teszemazt – A3-as fényes lapra, és kipakolgatná egy galéria falára, hogy "jajdejó"?
Igaz, hasonló vitában már mondták egy ismerősömnek azt is, hogy "a Ráday utcán ennél silányabb dolgoknak is jobban tudnak már örülni mint gondolnád..." No igen, csak a megfelelő sznob réteget kell megtalálnod, akinek már úgyis mindegy, hogy mit tolsz elibe.

Sosem fogom elfelejteni egyik kiváló barátom monológját. Elmesélte, hogy egy ismerőse rávette, már ugyan csináljon már végre egy kiállítást, mert úgyis olyan ügyes dolgai vannak – és tényleg –, mutassa már meg magát. Belevágott a megnyitó részletezésébe.

...érted komám? A sok ki művészp_csa ott bagózott, olyan végtelenül lehetetlen kéztartással fogva a cigit, hogy ők most KORTÁRS MŰVÉSZ (!) megnyitóján vannak. Nem bírtam, 15 perc után haza kellett mennem.

Volt egy lány, ő is fantasztikusan el tudta magát adni, volt egy tucat kiállítása, tört előre magabiztosan – bár könnyű volt a lelkébe tiporni –, de a lelkét nem szerettem... kitűnő "művészalapanyag".
Bocsánat.

Az egészet összefoglalva; nem igazán szeretnék ott a sok "művészkével" egy teremben tipegni, mert:

  1. Előitéletes paraszt vagyok, és nem bírom a fejüket.
  2. Nem olyan nagy szám egyik képem sem, aztán ha ott van mellette valami igazán kidolgozott dolog akkor meg még zsugorítsam is a saját egómat.

Persze, valamilyen módon tök jó lenne megmutatni nagyobb közönségnek az egészet, bár azt mondom, hogy az ember ismerete nélkül a munkák nem olyan jók.

Más:
Reggel találtam a szobámban ilyen furcsa szőrös izét. Anyám és egy barátom is azt mondta, hogy tartsam meg, jó lehet még, én viszont nem vagyok benne biztos, hogy fel vagyok készülve egy ilyen izé eltartására. Egyébként a szám körül élősködik. Nézzétek meg.


Kategóriák

Merengő , Informatív

Címkék

muvesz

Komment

Eddig 5 komment érkezett

  1. Zsombor:
    2007. 06. 14. 12:44

    Willy!
    Most már azt mondom, hogy az irásaidat is meg kéne jelentetned. Nemcsak kiállítást tartani.
    Egy jó tollú mérnök képei nagyon kapósak lehetnek!!! :-)

    Üdv: Zsombor

    P.S.: Remélem a szőrös jószág békés szándékú; ha nem támad tartsd meg.

  2. wilika:
    2007. 06. 14. 12:54

    Úgydöntöttem, hogy megtartom, elneveztem Szösznek és igyekszem neki párt taláni az ellenkező nemből, természetesen övön alul. ;)

  3. narkolepsziás őzi:
    2007. 06. 14. 14:39

    hova gondolsz? téged nem lehet elrontani... *.*
    csókom :*

  4. wilika:
    2007. 06. 15. 13:54

    tehát azt mondod jó lesz? *^_^*
    :*

  5. narkolepsziás őzi:
    2007. 06. 15. 16:18

    rossz biztos nem lesz... :)
    csókom :*

Mondj valamit

Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006