Képesregény

Mostanág furcsa gondolataim vannak. Majd legközelebb elmondom.
(Kattints a nagyobb méretért!)

Szpídszumma

Nos, szerdán kézhezkaptam az érettségim eredményét. Dicséretet kaptam. Hogy mire, azt ugyan nem tudom, mert 82% lett a vége, de mindenesetre elsőként hívtak ki.

Aztán barátommal leugrottunk a Duna partra vízipipázni. Afféle látványosság lett belőlünk, mert mindenki megrökönyödve nézett – egy bácsi, ahogy lassan elhaladt mellettük az autójával, még jó darabig nézett vissza ránk. Csoda hogy nem ütött el senkit (a dohányzás öl).
Egy rettentő lelkes fiú viszont hihetetlen örömmel – annyi fogat ti még nem láttatok egyszerre – csodálta meg a nálunk lévő készséget, mikor már cipeltük hazafele.

Most pedig megint le fogok menni falura, tehát offline leszek több mint 48 óráig. 

Finis

...és meg is volnánk.

Húzhattam volna sokkal rosszabb tételt is, úgyhogy nem volt olyan nehéz dolgom. A többiekhez viszonyítva egész folyamatosan beszéltem. Mondjuk egyszer mondtam egy elég sötét dolgot, miszerint a pendrive mágnesesen tárolja az adatokat. 

ÉN KÉREK ELNÉZÉST! Örökre megjegyeztem, hogy mi az az EEPROM...

Végén volt számtechtanárom (nem ő feleltetett, ő csak a sarokból figyelt) bólintott egyet, hogy "Jó volt ez..."

Majd szerdán kiderül.

Lasz'minit

Nos, reggel bent voltam az érettségi előtti eligazításon, aztán hazajöttem. Átnéztem még az összes tételt, fórumozgattam, henyéltem.

Lényegében minden tételről tudok mit mondani, a többi csak a szerencse és az aktuális idegállapot kérdése. Majd meglátjuk.

Most hamar szépruhát öltök aztán megyek.

Ehh...

Egek! Mily' bolond és elvakult voltam, mily' naiv és bizakodó. Megfeledkeztem magamról, megfeledkeztem képességeimről és korlátaimról. Többnek véltem magam, esélyt láttam, de minek? Minek?

*sóhaj* 

De mindegy is... holnap szóbeli infóból, arra kéne még pár tételt átnézni, és némi szerencsével, még akár ötös is lehetek.

Exhibicionizmus ami nekem is sok

...ehh, borzalmas ez a gépfüggőség. Mindent kihúztam már a laptopból, hibernáltam összecsuktam, lementem a konyhába inni és közben eszembe jutott, hogy "de'iszen én írni akarok!"

Gép elé lehuppan, felnyit, indít, jelszó bead, egeret rágyug, és itt is volnánk. Ha már itt vagyunk, akkor megnézzük még a fórumokat és egyéb közösségi blogokat, melyeket folyamatosan látogatok, hátha van egy-egy új hozzászólás, néhány kedves dicséret, egy megtorlandó sértés, esetleg egy megcáfolandó állítás, vagy csak egy poén ami arra vár, hogy hangos csattanóval lecsapjam.

Szerencsére már ezeken is túl vagyok, úgyhogy következzék a lényeg:

Épp a bitek végtelen tengerén szörföztem, mikor barátom ugrott fel windows taskbar-omról, egy Messengerablak képében. Kérdezte, hogy nem akarom-e megmutatni a szűkebb nagyvilágnak a képeimet.

Anno, mikor sulimban kint ültem szünetben, az iskola aulájában, photoshop-tanárommal, ő látva pár másik osztálytársamat – akik nagy fotóművészként már több helyen megjelentek –, valamint az én munkáimat, megkérdezte, hogy "És neked mikor lesz kiállításod?"

"Legyen akinek van hozzá elég nagy arca..." – válaszoltam.

Szóval visszakérdeztem barátomnak, hogy ugyan hol, minek és milyen keretek között? Azt mondta, hogy ez egy lehetőség ifjú művészeknek a bemutatkozásra.

Mondom, akkor az épp elég is nekem, én ugyanis mérnök akarok lenni, a művész az én szemeben ritka gusztustalan fajta. Veszélyes dolog ez a művész téma, múltkor elkezdtem írni róla egy bejegyzést, aztán az ötödik oldalán abbahagytam és rájöttem, hogy ennyi mindent nem rakhatok ki a blogra. De egyszer még bővebben visszatérek rá.

Különben is, amiket én csinálok... most kommolyan, van köztük olyan, amit valaki jószívvel kinyomna egy – teszemazt – A3-as fényes lapra, és kipakolgatná egy galéria falára, hogy "jajdejó"?
Igaz, hasonló vitában már mondták egy ismerősömnek azt is, hogy "a Ráday utcán ennél silányabb dolgoknak is jobban tudnak már örülni mint gondolnád..." No igen, csak a megfelelő sznob réteget kell megtalálnod, akinek már úgyis mindegy, hogy mit tolsz elibe.

Sosem fogom elfelejteni egyik kiváló barátom monológját. Elmesélte, hogy egy ismerőse rávette, már ugyan csináljon már végre egy kiállítást, mert úgyis olyan ügyes dolgai vannak – és tényleg –, mutassa már meg magát. Belevágott a megnyitó részletezésébe.

...érted komám? A sok ki művészp_csa ott bagózott, olyan végtelenül lehetetlen kéztartással fogva a cigit, hogy ők most KORTÁRS MŰVÉSZ (!) megnyitóján vannak. Nem bírtam, 15 perc után haza kellett mennem.

Volt egy lány, ő is fantasztikusan el tudta magát adni, volt egy tucat kiállítása, tört előre magabiztosan – bár könnyű volt a lelkébe tiporni –, de a lelkét nem szerettem... kitűnő "művészalapanyag".
Bocsánat.

Az egészet összefoglalva; nem igazán szeretnék ott a sok "művészkével" egy teremben tipegni, mert:

1. Előitéletes paraszt vagyok, és nem bírom a fejüket.
2. Nem olyan nagy szám egyik képem sem, aztán ha ott van mellette valami igazán kidolgozott dolog akkor meg még zsugorítsam is a saját egómat.

Persze, valamilyen módon tök jó lenne megmutatni nagyobb közönségnek az egészet, bár azt mondom, hogy az ember ismerete nélkül a munkák nem olyan jók.

Más:
Reggel találtam a szobámban ilyen furcsa szőrös izét. Anyám és egy barátom is azt mondta, hogy tartsam meg, jó lehet még, én viszont nem vagyok benne biztos, hogy fel vagyok készülve egy ilyen izé eltartására. Egyébként a szám körül élősködik. Nézzétek meg.

Nomád bejegyzés a hétvégéről II

Nos, az éjszakát szerencsésen túléltem. Jól aludtam, és a legnagyobb fenevad amivel találkoztam, egy alattomos tekintetű macska volt – akkor sem szeretem őket –, mely épp keresztezte lámpám sugarát, mikor kimásztam a kert hátába könnyíteni magamon.

Egyébként meglepő felfedezéseket tartogatott még számomra az éjszaka. Például, hogy magyar csigát alig látni a kertben – találkoztam néhánnyal, őket kis ismerkedés után rendszerint átvittem a szomszédba, nehogy bajuk legyen az építkezésen –, ellenben a megszálló, úgynevezett spanyol, meztelen csigából rengeteg van – a szomszéd népektől, de még a helyi újságot is kinyitva már a legkülönfélébb technikákat, fortélyokat tudtam meg, miként lehet tőlük megvédeni a veteményest. Nagyon óvatosan kellett köztük átkelnem, nehogy eltapossam valamelyiküket. De ami a leginkább megdöbbentett; tudtátok, hogy a földigiliszta egy szempillantás alatt be tudja magát rántani a járatába? Komolyan mondom, eleinte megijedtem. Megannyi izgalom után boldogon túrtam vissza magam hálózsákomba és vettem ölembe szeretett Abigélem – a laptopom, ha még nem mondtam volna –, hogy beletekintsek a napközben beszerzett DVD-k egyikébe. Többek közt a Chihiro-t vettük meg – mindenkinek csak ajánlani tudom – és bár már láttam régebben, most is volt, hogy egyik-másik jelenettől könnyes lett a szemem – hiába, én már csak ilyen puhány vagyok.

Összegezve; az előző éjszakához képest fantasztikusan aludtam, fent a padláson sem nyest, sem macska, de még egy falka gyilkos vércsiga sem zavarta az álmom.

Másnap volt még dolgom bőven, ablakkereteket és ajtókat csiszoltam, és gerendákat alapoztam. Alapjában véve veszélytelen foglalatosság, csak a létrának kell mindig stabil helyet találni, ám nekem ez sem sikerült mindig maradéktalanul, így egyszer egy kis ügyetlen mozdulat után majdnem az ereszcsatornába kapaszkodva – dicséret a bádogosunknak a masszív munkájáért – lóghattam, fejkendőben, pormaszkban és munkavédelmi szemüvegben, egy eltévedt terrorista képét nyújtva – mindezt persze a szomszéd felőli oldalon. Szép, alapos munkát végeztem, büszke vagyok magamra.

Jelenleg a kocsink hátsóülésén írogatok – micsoda öröm egy laptop, és micsoda aljas szellemi maszturbálás ezt mind leírni, micsoda rongyrázás, és felesleges, orrpiszkáló sznobizmus, AH! – és lassan hazaérünk – érzem, ugyanis egyre rázósabb az út, és egyre inkább nehezemre esik eltalálni a billentyűket –, mikor is kis pakolás után végre feltölthetem a két „nomád blogbejegyzést”.

2007. 06. 10. 21:00 

Nomád bejegyzés a hétvégéről I

Nos, most itt vagyok lent, a Birtokon.

Már kész a padlás, és mivel szüleim igen hangosan alszanak, úgy döntöttem, hogy felköltözöm ide az éjszakára. Nem, sajnos net itt nincs, se kábel, se wifi, a kártyatelefon pedig drága dolog. Mire feltöltöm ezt az írás, már azt is meg fogom tudni mondani, hogy milyen volt az éjszaka. Ajtó egyébként nincs a padláson, tehát Hajnal Hűvöse kedvére meglátogathat majd, egyelőre még Nappal Melege ül a gerendák és a tető alá beszorulva, de egyre karcsúbb lesz, lassan kifér az ajtón és búcsút int.

Nyestek még nem voltak, bár bevallom szégyenlősen, egy erős sejtésnél több nincs a fejemben a kinézetükről. Állítólag nagyon szemtelen bestia, akárcsak a róka, mely a helyiek szerint szívesen járkál a kertek alatt, a tyúkokat vizslatva – micsoda képzavar –, az emberi fenyegetésre, rá sem hederítve. Hangokat ugyan hallok, de egy erdővel összenőtt falunál szerintem ez egyáltalán nem meglepő.

Szépen lassan épülget a ház, szinte kőről-kőre. Természetesen még zuhanyzó sincs, ezért a kert – már ha beszélhetünk ilyenről – egyik zugában egy gumilábtörlőre állva zuhanyoztam, egy lavoir víz és egy fülesbögre segítségével. Épp akkor járt arra egy szentjánosbogár. Megcsodáltuk egymás testét – feltehetőleg ő nem volt annyira elragadtatva szappangőzös, ám vézna testemtől, mint én a potrohán fénylő két zöld csíktól. Mosdás befejeztével körbenéztem a kertben. Szüleim valamerre másfele jártak, egyedül álltam, meztelen a kert közepén. Úgy gondoltam, micsoda fantasztikus érzés lehetne, így csupasz valómban, végigszaladni a füvön, a sziklákon és kiáltani egy hatalmasat.

Miután elhessegettem hirtelen jött vágyamnak gondolatát, kitessékeltem egy házatlan csigát a papucsomból, mondván neki, hogy jobb menedéket is talál az én zöld „gumiklumpámnál”.

Holnap megyünk haza, és este talán fel tudom tölteni ezt a bejegyzést, de addig nekem sok ajtókeretet és gerendát le kell még kennem alapozóval. Most elcsomagolom a gépet és belemerülök az éjjel zajaiba.

2007. 06. 09. 23:00