Ájviv

...vagyis iwiw, csak így ejtjük. Lehetünk kicsit britesebbek is, akkor már "aajvev" vagy "ojvev" – bár magyar betűkkel megkísérelni leírni idegen kiejtést, nagyobb barbárság, mint a kétgombos egér feltalálása.

Gondolom nem kell senkinek sem bemutatnom. Hasznos, népszerű, és sokan vannak rajta.

Igenám, ám tavaly augusztusban mégis dobbantottam onnét. Vajon miért?
Hiszen rendkívül népszerű, mindenkinek van ott egy fiókja – és hat másik, mint Chuck Norris, Jézus és egyéb fantasztikus poénok, melyek nem csak nekem fárasztóak, de az amúgy is rozoga és agyonterhelt rendszernek is – miért pont nekem ne lenne? Nos, ugye én az az ember vagyok, aki ha megtudná, hogy mostanság divattá lett levegőt venni, inkább megfulladna. De nem is ez volt a fő ok.

Amit nem bírtam az, hogy túl sok olyan ember használja, akit netre kapcsolt gépnek a közelébe sem szabadna engedni – ha egyáltalán elsőre eltalálja, hogy melyik oldalára kell ülni.

A spammereket és lánclevélküldőket egyébként is utálom, és bármilyen jó szándék is vezérelte az egyedet, mikor felelőtlenül egy gombnyomás segítségével gazdagította a tárgy sorban az "FWD"-k egyébként is hosszúra nyúlt sorát, korra, nemre, rokoni és egyéb szociális kapcsolatra való tekintet nélkül állatiasan leüvöltöttem és így is fogok tenni amíg ilyennel találkozom.

Tapló vagyok, és nem érdekel a haldokló rákos kislány, akinek hogy-hogy nem az volt a legutolsó kívánsága, hogy minél több e-mail postafiókba eljusson agóniájának híre, sem a megnyúzott borzok – ha rosszul akarok lenni, nézek japán pornót, ha meg ideges, akkor parlamenti közvetítést –, sem a gorbejawai szent szűz levelének a digitalizált változata, sem semmilyen nyerési lehetőség, és akkor sem fogom továbbküldeni, ha holnapra ezért le fog száradni orrom, fülem, vagy más, testemből kilógó szervem.

Továbbá nem vagyok kíváncsi vicces képekre – főleg nem olyanra, melyet már 4 éve láttam a szánin –, prezentációs fájlokra, hatmegás mpeg videókra – há' mire való a jútúb? –, tartalmas és mélyértelmű aforizmákra, idézetekre, meztelen nénikre – na jó, de, csak válogatós vagyok – és semmi egyébre, ami nem direkt NEKEM szól.

Valamint elegem van abból, hogy az emberek nem tudják, hogy mi az a "megapixel" és mi az a "resize" és a csili-vili kamerájukból nyersen feltöltött 2 megás képet kell végigvárnom, míg betöltődik, csak hogy felismerhessem mégis ki jelölt be. Szerencsére, már szélessávú internetem van, ám tavaly ilyenkor még betárcsázós internettel rongáltam amúgy is instabil idegrendszerem.

[házi feladat: ha Wilika internetkapcsolatának a sebessége 33 kilobit másodpercenként, akkor hány hajszálát tépi ki egy 2 megabájtos fájl betöltése alatt, ha másodpercenként átlagosan 0,5-szer markol bele hajába és alkalmanként átlag 7 hajszálat sikerül kihúznia? 10+1 pont]

Továbbá nem vicces az, hogy valakinek az öccse a háziállata, vagy hogy a leánykori neve Indiana Jones, sem az, hogy pastu és üzbüztü nyelven is beszél.

És könyörgöm, csak mert édesanyám a fél Csepel-szigetet tanította angolra, még nem jelenti azt, hogy ismerem is az összes környékbéli iskola teljes tanulói közösségét. Ugyanez vonatkozik volt iskolatársaimra. Elhiszem, hogy látott a hugó-napi kampányfilmben, vagy a folyosón, vagy a tablónkon, de ez nem elég ahhoz, hogy ismerjem őt.

--- UPDATE 2007. 09. 04. ---
Továbbá könyörgöm, borzasztó a memóriám, nemhogy neveket, de arcokat is igen könnyen elfelejtek – első barátnőm arcának stabil megjegyzése egy hónapba telt –, de ha valaki bejelöl. legalább egy kicsi esélyt adjon nekem, hogy eszembe juthasson, kicsoda ő; egy nyomorult képet tegyen már fel magáról. De ne a rohadt kis telefonjával készült, QCIF felbontásút – ha egyáltalán át tudta tölteni PC-re –, ne is egy tájkép legyen, ahol szintén vagy 200 pixelt ha elfoglal teljes testfelületével, és olyat sem, hogy "Haverokkal" mert 10 ember közül sem fogom tudni, hogy most kit kell néznem.

És mi az hogy,  Montevideoban, vagy Tokyoban lakik valaki? Ha tegnap láttam egy budai utcán sétálni, ne írjon ilyen marhaságokat.
--- UPDATE VÉGE ---

Mint kiderül, nem is igazán az iwiw-vel van nekem a bajom – bár anno nem értettem, hogy miért roskad össze-vissza a rendszer, még akkor is, mikor már jó ideje a híres-neves T-Com tulajdonában van –, sokkal inkább a túlzottan lelkes, ám hülye emberekkel.

Igen, őket nem szeretem.

Ám! Ma egy furcsa levelet hozott a Viharmadár;
Kedves unokatestvérem küldött egy meghívót.

No mi legyen?