Időgép

– Ehh, jó lenne egy időgép.
– Ugyan minek az neked?
– Visszacsinálni a múltamban pár hülyeséget.
– Ejj...

Andorás barátommal folytatott beszélgetésem eme kicsi részlete ihlette a következő bejegyzésem.

Szerintem nagyon sokan gondoltuk már úgy, "bárcsak visszacsinálhatnám!"
Régen én is így éreztem elég gyakran. De az utóbbi évben megtanultam valamit.

Sok kellemetlenség volt a múltamban, melyben ép ésszel az égvilágon semmi örömet nem lelni. De mégis...

Kellett az alattomos, lelkibeteg tanítónéni, aki direkt négyest adott testnevelésből általános elsőben, hogy ne lehessek kitűnő, a haragos osztálytársak, akik belegyömöszöltek az öltözőszekrénybe, és még a rosszindulatú batátnő is, akinek a blogja szerint a fiúkhoz vonzódom.

Mind-mind elvettek és úgyszintén hozzátettek valamit a személyiségemhez, mindnek része volt abban a folyamatban aminek a végén ott állok én mint eredmény.

Egy eredmény, egy állandó változó, mert az egyenlőségjel csak hajt engem maga előtt, újabb és újabb eseményeket, személyeket engedve háta mögé, hogy a képlet állandó változásával én is minden nap egy kicsit más lehessek mint előző nap voltam.

A múltat soha ne tagadjuk és ne másítsuk meg! 

Az időgép másra való


Komment

Eddig 5 komment érkezett

  1. narkolepsziás őzi:
    2007. 04. 16. 12:51

    igazad van, nem kell az időgép :)
    meleg lennél egy blog szerint? miért jó mást szidni egy blogban? ezt sosem értettem.
    szép napot kedves wilika királyfi :)
    *.*

  2. wilika:
    2007. 04. 16. 16:05

    bizonyám, meleg voltam, elkényeztetett, és erotikus tartlamakra rángtam a monitor előtt, egy csinos lány helyett...
    De ez egy éve volt, azóta már meggondoltam magam, mégis a lányokat szeretem, barlangban élek, véreshúson, és nőket vacsorálok...
    köszönöm a kommentet ^.^

  3. narkolepsziás őzi:
    2007. 04. 16. 21:36

    óh, királyfi létedre fehér ruhás lányokat eszel? :D
    a macskám is üdvözöl :)
    :* :*

  4. wilika:
    2007. 04. 16. 23:53

    Jááj, csak cicákat ne! Rossz társaság voltak nekem eddig, és rossz emlékeket ébresztenek. (különben is, minden lánnyal jön egy, és miután bekebeleztem a fehérnépet, az állat mindég elviszi a hírt a szülőknek, lányuk sorsáról, én meg magyarázkodhatom)
    Bizony, egy fehér kis köntöst is most dobtam ki, mert a belsejét épp e pillanat előtt fogyasztottam el, és istenemre mondom, egyre finomabbak ezek a fehérruhás lányok.
    :*

  5. deko:
    2007. 04. 17. 22:15

    "Minden amit látsz és érzel, Te vagy. Egy állandó változó.
    Az Élet.
    Az isteneket magadnak teremted, pedig
    Te vagy az ÚR, Te vagy a Jövendőmondó.
    Az örökös várakozó.
    A Vágyak melyeket ma teremtesz a holnap enyészetére várnak.
    A jövő nem létezik.
    Egy a biztos, a Múlt.
    A jelen teszi azzá."

    Kelt: ~2000 tájékán papírra vésve tőlem:) Gondoltam ide rovom neked is digitálisan:)
    A.I. - deko

Mondj valamit

Ne írj HTML-tageket a kommentedbe, mert úgyis kiszedjük, ha linket akarsz, egyszerűen írd be, aztán mi majd elintézzük. Ha lehet, légyszíves az e-mail címed is add meg, még ha nem is kötelező.Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006