Számvetés meg Fűrész...

...mert tegnap azt néztem.

Tegnap locsolkodtunk a hagyománynak megfelelően – kis csavarral persze –, de arról majd akkor, ha le tudom tölteni a képeimet a gépemről (itthon vagyok, a gép csak a bölcsőbe ültetve hajlandó kommunikálni Abigéllel – aki azóta már meggyógyult –, márpedig azt nem hurcolásszuk, Abigél pedig nem eszik CF-kártyát).

Szóval tegnap megnéztem a Fűrész trilológia második részét – az elsőt még kórházban láttam, a műtétem után.

Tudjátok, akkoriban egészen meg voltam lepődve, hogy horror/thriller film létére üzenete van. Ráadásul igen nemes a mondanivalója. A Fülke is nagyon tetszett. Van egy "kattant fazon", aki kiválaszt a tömegből egy erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető embert és rákényszeríti, hogy gondolja végig életét, nézzen mélyen magába, ítélje meg magát és gondolja meg, miként kívánja folytatni. Önbíráskodás? Ugyan... ha más már nem teszi meg helyette?

Ugye amikor az ember filmet néz rendszerint képzeletben odaáll valamelyik szereplő oldalára. Volt olyan aki a nyomozó pártját fogta? Volt olyan, aki egy cseppet sem haragudott rá, mikor a világért – vagy akár a fia életéért – sem volt hajlandó meghallgatni az öreg Jigsaw szavait?

Rokonszenvezem mind a Fülke, mind a Fűrész főszereplőjével.
Emitt ez a kép. Még régen festettem a diliházban – no nem az a klasszikus fehércsempés, kényszerzubbonyos, beöntéses fajta –, morcosabb koromban, mikor nagyon utáltam a világ nagy részét – a világgal azóta sem békültem ki, csak kicsit máshogy szemlélem.
A képen a Tisztító látható. Felkeresi azokat az embereket melyek romlott részei a világunknak és megszabadítja tőlük.

No igaz, nem egy bonyolult film, de miért is kéne mindennek annak lennie?

Mindenesetre én is gondolkodtam tegnap a film után. Vajon én hol ébrednék, milyen szobában? Milyen szerkezet várna rám és miért?
Legfőbb bűnöm most leginkább az, hogy eltékozlom drága időmet, pedig lassan nyakamban egy érettségi – igaz, ezúttal csak egy tantárgyból –, egy OKJ-s vizsga, és egy plakátterv.
A barátokkal eltöltött idő az egyetlen tán, amit sosem tartok haszontalannak, mégha teljesen haszontalan dolgot is csinálunk. Az valahogy mégis más. Mégis értékesek azok a "haszontalan percek".
Mindenesetre – nehogy én is egy szűk, lerobbant szobában végezzem – holnap meglátogatom régi gimnáziumomat, és felkeresem kedvenc informatikatanáromat, tanácsot kérni a felkészülésre.

Emitt pedig az eredeti SAW rövidfilm: